BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Neymar feljelentette a Barcelonát

Neymar a hűségprémium elmaradt része miatt feljelentette volt klubját, az FC Barcelonát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA).

A szervezet csütörtökön megerősítette, hogy „megkapta Neymar Barcelonával szembeni követelését”, az ügyet pedig kivizsgálja. Spanyol sajtóhírek szerint a PSG-hez igazolt brazil támadó a 26 millió eurós (7,9 milliárd forintos) – fizetésen kívüli – hűségprémiumot szeretné megkapni, amelyre a 2016-ban aláírt szerződésre hivatkozva formál igényt, és a Barcelonának július 31-ig kellett volna átutalnia. A Neymar érdekeit képviselő N&N Consultoria menedzseriroda szerint a támadó teljesítette a szerződésben rá vonatkozó feltételeket, így jogosan tart igényt az összegre.

A Barcelona kedden számolt be arról, hogy szerződésszegésért 8,5 millió eurós kártérítést követel Neymartól. Az együttes visszakéri a hűségprémium már kifizetett részét, illetve azért is kárpótlást vár, mert egy héttel azt követően kapták meg Neymar vételárát, hogy a PSG bemutatta a játékost.

A 25 esztendős brazil támadó augusztus 3-án világcsúcsot jelentő 222 millió euróért (67,6 milliárd forint) vásárolta ki magát élő kontraktusából, majd még aznap este ötéves szerződést írt alá a Paris Saint-Germainnel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.