Könnyebben szerezhetnek diplomát a hátrányos helyzetűek
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Budapesti Református Cigány Kollégiumban tartott eseményen elmondta, az Út a diplomához ösztöndíjprogramban mintegy ezer hallgatót segítenek abban, hogy fedezni tudják a hátrányos helyzetükből adódó többletköltségeket és elkerüljék az iskolaelhagyást.
A politikus hangsúlyozta, az ösztöndíj egyik formája szabadon felhasználható támogatást jelent, amely az idei félévben a tavalyinál tízezer forinttal magasabb, 135 ezer forintot tesz ki, míg a másik eleme egy tandíjtámogatás. Utóbbi a tandíj 95 százalékára, de legfeljebb 400 ezer forintra terjedhet ki – tette hozzá az államtitkár. Az ösztöndíjra október végéig jelentkezhetnek az érintettek.

