BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem térdelhetnek tovább az amerikai focisták a himnusz alatt

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetője elrendelte, hogy a mérkőzések előtt felcsendülő himnusz alatt minden játékos köteles felállni.

Roger Goodell főbiztos a szövetség 32 csapatának küldött szerdai körlevélben tudatta a kötelező érvényű szabályt. Goodell leszögezte: reméli, hogy ezzel sikerül véget vetni a hetek óta tartó viszálynak, és a játékosok és a szurkolók a sportra összpontosíthatnak majd. A főbiztos hangsúlyozta azt is: „tiszteletben akarjuk tartani nemzeti lobogónkat, országunkat, s a szurkolók ezt el is várják tőlünk”.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy a himnusz körüli vita akadálya a tisztességes párbeszédnek.

Túl kell lépnünk ezen az ellentmondásos helyzeten, és ezt a játékosainkkal együtt akarjuk megtenni

- fogalmazott a körlevélben Goodell.

Forrás: AFP

Az egyes focicsapatok tulajdonosai a jövő héten New Yorkban tartanak találkozót a főbiztossal, hogy megvitassák a helyzet rendezésének részleteit.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Goodell állásfoglalására. Szerdán az elnök, nagybetűkkel leszögezte: „ideje volt, hogy Roger Goodell az NFL-től végre felszólítsa valamennyi játékost, hogy álljon fel a mi nagyszerű nemzeti himnuszunk alatt – tiszteljék az országot”.

Az NFL csapatai azonban közös közleményben válaszolva azt hangoztatták, hogy a főbiztosnak „a himnusz kapcsán kialakított álláspontja nem pontos”. Az NFL szóvivője a Sports Illustrated című sportlapnak leszögezte: a labdarúgó-mérkőzések szabályzatát tartalmazó kézikönyv már amúgy is előírja, hogy a nemzeti himnusz alatt a pályán és a kispadon lévő játékosoknak kötelező állniuk.

Az Egyesült Államokban hetek óta tart az egyes elemzők szerint immár kultúrharccá szélesedő vita arról, hogy a focimeccseken felálljanak-e a játékosok, amikor felcsendül az amerikai himnusz.

A vita még tavaly kezdődött, amikor Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers akkori irányítója féltérdre ereszkedett a himnusz alatt, arra hivatkozva, hogy addig nem hajlandó vigyázzban állni a himnusz és a zászló tiszteletére, amíg az országban „elnyomják a feketéket és a színes bőrűeket”.

Az ügyet Trump maga helyezte reflektorfénybe pár héttel ezelőtt, azzal, hogy támadni kezdte a térdelve tiltakozó amerikaifocistákat. Trump szeptemberben azt javasolta, hogy rúgják ki az NFL-ből a szerinte tiszteletlenséget tanúsítókat, sőt, felvetette azt is, hogy a nézőknek bojkottálniuk kellene az NFL-mérkőzéseket. A hétvégén Indianapolisban tartott mérkőzésen Mike Pence alelnök meghallgatta a mérkőzés elején a himnuszt, aztán, mivel több sportoló letérdelt, távozott a stadionból.

Donald Trump megjegyzései megosztották a csapatok tulajdonosait is, de egyre többen kezdték támogatni őt. A bojkott-felhívás sem maradt eredménytelen. Sajtójelentések szerint alaposan megcsappant az NFL-meccsek nézőinek száma, egyes stadionokban fél házzal játszották a meccseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.