Közélet

Massa másodszor is visszavonul

Két versenye maradt hátra Felipe Massának az autósport csúcsának tartott száguldó cirkuszban.

Felipe Massa – ismét – bejelentette visszavonulását: a Williams brazil versenyzője már tavaly befejezte volna, be is jelentette ezt, de csapata meggyőzte a 2017-es folytatásról. A 36 éves pilóta azonban az idény végén végleg befejezi Forma–1-es pályafutását. Massa legnagyobb sikerét 2008-ban érte el, amikor is második lett a világbajnoki pontversenyben az akkor még mclarenes Lewis Hamilton mögött, aki minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka lett.

Forrás: AFP

A 2008-as világbajnokság ráadásul az utolsó futamon, éppen Felipe Massa hazájában, a Brazil Nagydíjon, annak is az utolsó körében dőlt el. Interlagosban a ferraris Massa már beért a célba, és néhány másodpercig világbajnoknak is érezhette magát, azonban Hamilton az utolsó kanyarokban fel tudott jönni az ötödik helyre, ami a vb-címet jelentette neki. Ezt a szezonját a brazil pilóta már nem tudta megismételni pályafutása későbbi szakaszában, sőt nyerni sem tudott, utolsó futamgyőzelmét is akkor, a 2008-as szezonzárón érte el. Összesen 11 versenyt nyert – mindet a Ferrarival –, 41-szer állt a dobogón, 16-szor rajtolhatott az első rajtkockából, és emellett volt 15 leggyorsabb köre is. Dobogón legutóbb a 2015-ös Olasz Nagydíjon állhatott.

Annak ellenére, hogy Massa már tényleg csak „levezet” az F1-ben, elég jó fizetést kap – legalábbis a pilóták többségéhez képest. A brazil versenyzőnél sajtóértesülések szerint csak a topcsapatok sztárpilótái keresnek jobban: Massa 2017-es fizetését 5 millió dollárra becsülték. Ha hinni lehet a híreknek, Fernando Alonso bónuszokkal együtt akár 40 millió dollárt is kereshetne, bár a McLaren pilótája idén is csak szenved az általa GP2-es erőforrásnak is csúfolt Honda motor miatt. A legtöbbet az immár négyszeres világbajnok, Lewis Hamilton viszi haza, aki a Mercedesnél 31 millió dollárt keres, egyetlen millióval többet, mint ferraris riválisa, Sebastian Vettel. Massánál többet Valtteri Bottas (Mercedes, bónuszokkal együtt 8,5 millió dollár), Kimi Raikkönen (Ferrari, 7 millió dollár) és Daniel Ricciardo (Red Bull, 6,5 millió dollár) visz haza az idén.

A Williams brazilja utolsó szezonjában eddig 36 pontot gyűjtött, néggyel kevesebbet, mint csapattársa, Lance Stroll. Massa a hét végén a hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon, majd a szezonzárón, a november 26-i Abu-Dzabi Nagydíjon áll még rajthoz az F1-ben. A Williamsnél Robert Kubica, Paul di Resta vagy Pascal Wehrlein lehet az utódja.

visszavonulás Felipe Massa
Kapcsolódó cikkek