BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalakult a családügyi kabinet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megalakult a családügyi kabinet szerdán Budapesten, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is – közölte az emberi erőforrások minisztere és a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán azt mondta, a kormánynak a legfontosabbak a gyerekek, ezért kiemelt ügyként kezeli a családok támogatását. Ennek a munkának a részeként alakult meg a családügyi kabinet, amely várhatóan havonta ülésezik majd, és javaslatokat, ajánlásokat fogalmaz meg a kormánynak, döntéseket azonban nem hoz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közreadott képen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (szemben k) beszél, mellette Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára (b) és Lengyel Györgyi, az Emmi közigazgatási államtitkára (j) a családügyi kabinet ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2017. november 8-án. 
Forrás: MTI

Novák Katalin bejelentette, hogy december 1-jével létrejön a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs), amely családpolitikai és népesedési kérdések kutatásával foglalkozik majd, ezzel is segítve a kormányzati döntéshozatalt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.