Közélet

Megszűnik az elefánttrófea import Amerikában

Donald Trump amerikai elnök pénteken felfüggesztette azt az előző napi döntést, amely engedélyezné leölt elefántok trófeáinak bevitelét az Egyesült Államokba.

Az amerikai államfő Twitter-bejegyzésben közölte: addig felfüggeszti a döntést, amíg az „összes környezetvédelmi tényt” áttekinti.

Az amerikai szövetségi vadászati és halászati hivatal (USFWS) csütörtökön jelentette be, hogy „importengedélyeket fog kibocsátani Zimbabwében és Zambiában 2016. január 21. és 2018. december 31. között hobbivadászaton leölt elefántok trófeáira”. A hivatal azzal indokolta a lépést, hogy a vadászat és az állati testrészek kivitele az érintett országokból többletbevételt hozhat az ottani természetvédelmi erőfeszítések számára.

A bejelentés heves bírálatot váltott ki természetvédő szervezetek körében. A felháborodást tovább fokozta, hogy a közösségi médiában Trump fiairól készült fényképeket tettek közzé, amelyeken Eric és Donald Jr. Trump kilőtt állatok teteme mellett pózolnak. Értesülések szerint a Trump fiúk lelkes vadászok.

Az egyik szervezet szerint az elefántok száma 30 százalékkal csökkent 2007 és 2014 között Afrikában, ezen belül Zimbabwében 6 százalékkal.

Donald Trump trófea Amerika elefánt
Kapcsolódó cikkek