BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A dél-koreai elnök hajlandó találkozni a phenjani rezsimmel

Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán nem zárkózott el egy csúcstalálkozó elől az észak-koreai rezsimmel azt követően, hogy a két ország előző nap két év szünet után újra felvette a hivatalos kapcsolatot egymással.

A megfelelő feltételek mellett és bizonyos mérföldkövek elérése után bármikor kész vagyok egy csúcstalálkozóra Phenjannal – hangsúlyozta a dél-koreai államfő.

Észak- és Dél-Korea jogi szempontból továbbra is háborúban áll egymással,

mert az 1950-53-as konfliktus fegyverszüneti megállapodással és nem békeegyezménnyel ért véget. Azóta mindössze két csúcstalálkozóra került sor a felek között 2000-ben és 2007-ben.

Mun Dzse In dél-koreai elnök
Forrás: AFP

Az új év kezdete óta jelentősen csökkent az észak-koreai atom- és rakétaprogram miatt kialakult feszültség a Koreai-félszigeten.

A párbeszédpárti Mun szerdán újra kiállt a válság diplomáciai rendezése mellett. „Ez csak a kezdet” – mondta egy sajtótájékoztatón. „Tegnap az első fázist láthattunk, és úgy hiszem, hogy ígéretes kezdet volt” – tette hozzá.

Következő feladatunk az lesz, hogy rábírjuk Észak-Koreát, vegyen részt az atomfegyvermentesítésről szóló tárgyalásokon.

A phenjani és a szöuli kormány képviselői kedden először találkoztak 2015 decembere óta. A két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben tartott tárgyaláson a résztvevők megállapodtak abban, hogy Észak-Korea képviselteti magát a dél-koreai Phjongcshangban február 9. és 25. között megrendezendő téli olimpián. Phenjan 1988-ban bojkottálta a szöuli nyári olimpiai játékokat.

Li Nak Jon dél-koreai kormányfő hatalmas, 400-500 fős delegációt vár Észak-Koreából a sporteseményre.

Őszintén reméljünk, hogy miként az 1988-as olimpiai játékok hozzájárultak a hidegháború végéhez, úgy járulnak hozzá a phjongcshangi téli játékok a jelenlegi helyzet javulásához és a világbékéhez a kockázatok csökkentésével

– tette hozzá. Az 1988-as szöuli nyári olimpián Kína és az akkori szovjet tömb államai is részt vettek, bár nem tartottak fenn diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államok szövetségesének számító Dél-Koreával.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.