BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankrablás a visszalépő Serena Williams távollétében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Január 15. és 28. között immár 106-odszor rendezik meg a Melbourne Parkban az Australian Open nyílt teniszbajnokságot, melynek összdíjazása ezúttal 55 millió ausztrál dollár.

Január 15. és 28. között immár 106-odszor rendezik meg a Melbourne Parkban az Australian Open nyílt teniszbajnokságot, melynek összdíjazása ezúttal 55 millió ausztrál dollár, azaz közel 11,2 milliárd forint. Ez 10 százalékos növekedés a tavalyi pénzdíjakhoz képest. Egyesben már a selejtező első, második és harmadik fordulójában is 7,5, 15, illetve 30 ezer dollárt „fizet” a pályára lépés, a főtáblán menetelve az első fordulótól a legjobb 16-ig 60-tól 240 ezerig emelkedik a tét, a negyeddöntőtől a trófeáig pedig 440 ezertől egészen 4 millió dollárig hízik a legeredményesebb játékosok által hazavihető summa.

A nőknél biztosan nem lesz idén címvédés, hiszen a tavalyi győztes, szeptemberi szülése után máris újra ütőt ragadó Serena Williams december végén az abu-dzabi tornán tartott bemutató mérkőzésen jött rá, hogy bár közel van hozzá, még nem érte el azt a szintet, amelyen játszani szeretne, ezért inkább visszalép az Australian Opentől. Williams eddig 17-szer indult, hétszer győzött Melbourne-ben, legutóbb 2011-ben hagyta ki az év első Grand Slam-tornáját. A 36 éves korábbi világelső, aki a 22. helyen áll a WTA-világranglistán, tavaly már állapotos volt, amikor diadalmaskodott Ausztráliában.

Serena Williams
Forrás: AFP

Serenán kívül ezúttal Bacsinszky Tímeát és Szvetlana Kuznyecovát sem láthatja a közönség, a férfimezőnyben pedig Andy Murray és Nisikori Kei lesz a legnagyobb hiányzó. Murray, aki az ATP-világranglista 16. pozícióját foglalja el, július óta vár a visszatérésre, de még mindig a csípőjét fájlalja. A skót teniszező jelezte, a US Open óta végzett konzervatív kezeléssel még nem érte el azt a szintet, amelyet szeretett volna, s lehet, hogy meg kell műteni a csípőjét.

A nemzetközi sztárok mellett ne feledkezzünk meg a magyar érdekeltségről sem, idén ugyanis nemcsak Babos Tímea, hanem Fucsovics Márton is alanyi jogon lesz főtáblás az Australian Openen. A párosban már WTA-világbajnokságot is nyerő Babosnak egyesben a világranglista 25. helye az eddigi csúcs, az új évre azonban csak az 56. pozícióból fordult rá. Mind a négy Grand Slam-tornán nyert már mérkőzést, a US Openen a harmadik fordulóig is eljutott 2016-ban. Fucsovics két New York-i és egy wimbledoni szereplés után összességében negyedszer, de Melbourne-ben először lehet ott a legjobb 128 között. Neki az egyéni rangsor 84. helye a rekord, ahová 2017 végén küzdötte fel magát, ráadásul főszerepet játszott abban, hogy a magyar férfi teniszválogatott 21 év után visszakerült a világcsoportba a Davis-kupában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.