BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar alelnöke van a FIFA-nak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetőjét választották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé a kontinentális szervezet (UEFA) Pozsonyban zajló kongresszusán.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az Ángel María Villar tavaly nyári távozása után megüresedett posztra – korrupció gyanújával tartóztatták le a spanyol sportvezetőt – az UEFA tagsága tehetett javaslatot, s az 55 tagállam egyhangúlag Csányi Sándort kérte fel a pozíció betöltésére.

Csányi Sándor OTP-vezér, a Magyar labdarúgó Szövetség elnöke
Forrás: AFP

A jelölés után a FIFA jogosultsági eljárást indított, amely mindent rendben lévőnek talált Csányi Sándor személyét illetően, így a nemzetközi szövetség nyári, moszkvai kongresszusán hivatalosan is kinevezheti a FIFA alelnökének a magyar sportvezetőt.

Fontos, hogy a tendencia – mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, a kisebbek pedig aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is – megforduljon. Azért is dolgozni fogok, hogy a jó szabályozás eredményeként a fiatal játékosok több lehetőséghez jussanak, és hogy a szabadidős és a női futball erősödjön a világ minden táján

– idézte az mlsz.hu Csányi Sándort, aki még megválasztása előtt nyilatkozott.

Ahogyan a honlap fogalmaz,

azzal, hogy az MLSZ első embere az UEFA és a FIFA vezető testületének is tagja, példátlan sportdiplomáciai eredményt ért el.

A végrehajtó bizottsági és a FIFA-tanács tagság mellett Csányi Sándor vezeti az UEFA nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságát és tagja az UEFA pénzügyi bizottságnak is.

Korábban Barcs Sándor töltötte be a FIFA alelnöki tisztségét 1972-től, mikor megbízott UEFA-elnökként automatikusan megkapta az alelnöki pozíciót, ám Csányi Sándor az első olyan magyar sportdiplomata, aki választás után szerezte meg ezt a befolyásos tisztséget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.