BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló tendenciát mutat a házasságkötések száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A házasság nem ment ki a divatból, Magyarországon ma a reneszánszát éli, a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdán egy csepeli sajtótájékoztatón, amelyen egy civil szervezet azt ünnepelte, hogy egy éve indította el jegyescsomagját.

Míg 2002 és 2010 között drámaian, 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, addig 2010-ről 2016-ra 46 százalékkal emelkedett – emlékeztetett Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára. Ezzel párhuzamosan csökkent a válások száma, ez pedig azt jelzi, hogy a házasságok egyre stabilabbak, kevésbé esnek szét, mint korábban.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, Király Nóra, a Ficsak alapítója, a rendezvényen köszöntött jegyespár, Mattyasovszky Lilla és Szapponos Bence, valamint Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára (b-j)
Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Közölte, több friss felmérés is azt igazolja, hogy a fiatalok házasságban, családban, gyerekekkel képzelik el a jövőjüket. A kormánynak ezért is feladata, hogy kiemelten támogassa a családokat, különösen idén, a családok évében – fűzte hozzá az államtitkár.

A Fiatal Családosok Klubja jegyescsomag kezdeményezésének lényege, hogy az önkormányzatokkal közreműködve megajándékozzák a házasságot tervező párokat.

2016-ig folyamatos volt az emelkedés

Magyarországon a házasságkötések száma 2010-től kezdődően folyamatosan növekedett, az utóbbi húsz év legtöbb esküvőjét pedig 2016-ban tartották – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Magyarországon a házasságkötések száma 2010-ig csökkenő tendenciát mutatott: az 1970-es években átlagosan 97 ezer, az 1980-as években 73 ezer, az 1990-es években 53 ezer, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezer házasságot kötöttek évente. A 2010-es év jelentette az elmúlt évtizedek mélypontját, ekkor ugyanis mindössze 35,5 ezer pár járult anyakönyvvezető elé.

Ezt követően az esküvők száma folyamatosan emelkedett egészen 2016-ig, amikor az utolsó húsz évben a legtöbb (51,8 ezer) házasságot kötötték. A KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint 2017 január–novembere között 48,2 ezer házasság köttetett. A megelőző évek utolsó hónapjában 1800–2400 alkalommal fogadtak örök hűséget egymásnak a felek – ezt az átlagértéket figyelembe véve a 2017-es házasságkötésszám a 2016-os csúcsot várhatóan nem fogja elérni.

Forrás: KSH

Válásra 2016-ban 19,6 ezer alkalommal került sor, vagyis ezer lakosra 2 válás jutott. A válások évenkénti száma az ezredfordulót követő évtizedben 24–25 ezer körül alakult, amelyben az ezt követő években határozott csökkenés következett be. 2014-ben – ötven év után először – 20 ezer alatt maradt a számuk, a következő évben viszont ismét e fölé emelkedett. 2016-ra a felbontott házasságok száma ismét 20 ezer alá csökkent – olvasható KSH elemzésében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.