Közélet

Okirat-hamisítás a japán pénzügyminisztériumban

Beismerte hétfőn a japán pénzügyminisztérium, hogy okiratokat hamisított egy, az Abe Sindzó kormányfőt érintő protekciós ügyben – közölte hétfőn Morijama Hirosi, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) parlamenti képviselője.

A botrány, amely alaposan megtépázta a kormányfő tekintélyét, tavaly robbant ki, amikor kiderült, hogy kedvezményes áron vásárolhatott állami tulajdonban lévő telket az az iskola, amelynek a miniszterelnök felesége, Abe Akie egy ideig a tiszteletbeli vezetője volt.

A Kyodo japán hírügynökség szerint a vételár 14 százalékkal volt alacsonyabb a tényleges értéknél és 15 okiratot „írtak át”.

Morijama Hirosi, az LDP parlamenti ügyekért felelős vezetője újságíróknak elmondta, hogy a kormány főtitkárhelyettese arról tájékoztatta, hogy a tárca módosította a parlamentnek benyújtott hivatalos okmányokat.

Abe Sindzó kormányfő és felesége, Abe Akie
Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

„Azt a tájékoztatást kaptam, hogy megváltoztatták az iratokat” – jelentette ki a képviselő.

Az iratokban több politikai vezető, illetve személyiség nevét törölték, közöttük volt a kormányfő feleségéé, Abe Akiéé is – értesült több médium, közöttük a Kyodo.

A Mainicsi Simbun című japán napilap szerint a szövegeket úgy módosították, hogy egybehangzóak legyenek az ügyletért felelős Szagava Nobuhisának, az adóhivatal vezetőjének a kijelentésével, aki már pénteken lemondott.

Lehetséges, hogy Szagava adott utasítást az iratok meghamisítására

– írta a lap meg nem nevezett kormányilletékesekre hivatkozva.

A kormány kulcsemberének tartott Aszó Taró pénzügyminiszterre, miniszterelnök-helyettesre nagy nyomás nehezedik, hogy szintén mondjon le, bár pénteken kijelentette, nem kíván távozni a posztjáról.

A kormányfő korábban arra hivatkozott, hogy a felesége „nem szívesen” fogadta el a megbízatást, és azóta „lemondott”.

Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor holtan találták a telek 2016-os eladásáért felelős pénzügyminisztériumi vezetőt. A rendőrség vizsgálatot folytat a nyugat-japáni Kobéban történt haláleset ügyében, a sajtó szerint öngyilkosságot feltételeznek.

Abe Sindzó határozottan tagadja, hogy törvénysértést követett volna el, de a népszerűsége 50 százalék alá esett vissza, most első ízben a 2017 októberében tartott előrehozott parlamenti választások óta. A Jomiuri Simbun című napilap által hétfőn közzétett közvélemény-kutatás szerint a népszerűsége 48 százalékos, 6 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző hónapban.

Nisikava Sinicsi, a tokiói Meidzsi Egyetem politikatudományok professzora az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte, hogy Abe népszerűsége várhatóan tovább csökken, de vélhetően ezt az ügyet is túléli, arra hivatkozva, hogy a pénzügyminisztérium bürokratái hibáztak.

Az ellenzék továbbra is megosztott, és az Abe által vezetett kormánykoalíciónak kétharmados többsége van a parlament mindkét házában. A nacionalista miniszterelnök, aki vitatott módosításokat kíván bevezetni az ország pacifista alkotmányába, és határozottan szembeszáll az észak-koreai atomprogrammal, szeptemberben újra kívánja választatni magát az LDP élére, és így ő lehet a leghosszabb hivatali időt a kormány élén töltő japán politikus.

miniszterelnök okirat hamisítás Japán
Kapcsolódó cikkek