Közélet

Bloomberg elképesztő összeget fizet ki Trump helyett

Michael Bloomberg amerikai milliárdos, New York volt polgármestere vasárnap felajánlotta, hogy kifizeti a párizsi klímavédelmi konferencia elmaradt amerikai hozzájárulását.

Michael Bloomberg négy és félmillió dollárt ajánlott fel: ez az amerikai hozzájárulás teljes tavalyi összege, amelyet a Trump-kormányzat nem fizetett be, mivel az amerikai elnök 2017 júniusában bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezményből.

Amerika kötelezettséget vállalt, és ha a kormányzat ennek nem tesz eleget, akkor nekünk, amerikaiaknak kell viselnünk a felelősséget

- fogalmazott Bloomberg a CBS televíziónak adott interjújában vasárnap. Bejelentette, hogy ő ezt megteheti, és el is küldi majd a szervezetnek a csekket arról a pénzösszegről, amelyre a szövetségi kormánytól számítottak.

Michael Bloomberg amerikai milliárdos, New York volt polgármestere
Forrás: AFP

Bloomberg jótékonysági alapítványa tavaly egyszer már felajánlott 15 millió dollárt klímavédelmi célokra.

Az idén januárban egyébként Donald Trump elnök jelezte:

ha az Egyesült Államok korrektebb elbánásban részesül, akkor „elképzelhető, hogy visszatér” a párizsi klímavédelmi megállapodáshoz.

A CBS-nek adott interjújában Bloomberg reményének adott hangot, hogy az elnök valóban megfontolja ezt az esetleges visszatérést. Donald Trumpra utalva Michael Bloomberg leszögezte:

tudjuk róla, hogy változtatni szokott a véleményén, ez így igaz. S mivel Amerikának nagy része van a megoldásban, ezért muszáj visszatérnünk a megállapodáshoz és segítenünk kell, hogy a világ elháríthasson egy lehetséges katasztrófát.

 

Michael Bloomberg Donald Trump párizsi klímavédelem
Kapcsolódó cikkek