BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágábbak lesznek az idei nyári táborok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elvesztette régi csillogását a Balaton, a gyerekek ma már inkább napközis táborokba járnak – derül ki a Táborfigyelő adataiból.

A legtöbben informatikai és programozó táborokat keresnek, de a katonai és military táborok népszerűsége is rekordokat dönt az idén. Emellett igencsak népszerűek az idegen nyelvi táborok, amelyet a sport- és kalandtáborok, valamint a képességfejlesztő táborok követnek.

Forrás: MW

Már nem a Balaton a legtrendibb

A taborfigyelo.hu közleménye szerint a mai gyermekeknek pörgős, élménygazdag és programdús táborokra van szüksége, aminek a strandolás csak egy szelete lehet. Emiatt megszűnt az a fókusz és koncentráció, ami a táborok földrajzi elhelyezkedését elsősorban a Balaton, vagy a Velencei-tó köré összpontosította. Az idei esztendőre országosan bárhol lehet kiváló vakációs lehetőségeket találni, viszont Veszprém, Bács-Kiskun és Pest megyék valamelyest kiemelkednek a sorból, ezen helyszíneken táboroznak 2018-ban a legtöbben.

Inkább a napközis táborok dominálnak

Idén a táborozó gyerekek száma rekordot dönt majd, több mint 200 ezren fogják a vakáció legalább egy hetét gyermektáborban tölteni. A növekedés mind a két tábortípust érinti, de valamelyest nagyobb mértékben a napközis táborokat. Ennek következtében megfordult az elmúlt évek trendje, és idén először többen nyaralnak napközis táborban, mint ottalvósban.

A gyerekek elsősorban a július hónap heteit töltik táborban, de sokan már a szünidő kezdetén is táboroznak. Az augusztus sokaknál a családi nyaralások időszaka, így ekkor a táborozó gyerekek száma valamelyest csökken.

Emelkednek az árak

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a táborárakban minimális növekedés várható nyárra,

egy ottalvós tábor átlagosan 46 ezer forintba kerül majd, míg egy napközis tábor esetében 30 ezer forintos költséggel számolhatnak a szülők.

A szórás mindkét tábortípus esetében hatalmas a díjakat tekintve.

A Táborfigyelőn elérhető táborok közül a legolcsóbb ottalvós tábor 8 220 forintba kerül, míg a legdrágábbért 259 ezer forintot kell fizetnie a szülőknek. A napközis táborok esetében ugyanez az intervallum 15 ezer és 84 900 forint között mozog.

Nem árt a büdzsére is figyelni

A gyerekek élvezik az önállóságot, hogy kapnak egy kis költőpénzt, amit maguk oszthatnak be. A szülőknek ekkor érdemes az új, mindennapi pénzügyi élethelyzetekre is felkészíteni a pénzhez jutó gyereket.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.