BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több ezer ezüstérmét rejtett a föld Kunmadarason

Öt-hatezer darab, az első mérések szerint tizenegy kilogramm tizenhatodik századi ezüstpénzt talált egy helyi vállalkozó a kunmadarasi repülőtér melletti egy-másfél hektárnyi építési telken, az eddig megvizsgált érmék mindegyike lengyel veretű - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze pénteken.

Polgár Zoltán egyedülállónak nevezte a leleteket.

Ez olyan, mintha Krakkóban találtak volna egy Szent István pénzeiből álló éremleletet

- magyarázta. A ritka, építkezés közben előkerült leletek feltehetőleg egy különleges történelmi eseményhez kötődnek, de ennél többet egyelőre nem lehet tudni – jegyezte meg. Az eddigi vizsgálatok szerint az időben utolsó érme 1578-as, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király verete – mondta.

Kunmadaras határában talált, I. és II. Zsigmond korabeli ezüstveretek a szolnoki Damjanich János Múzeumban 2018. május 11-én. Földmunkák végzése közben találták a közel 6000 darab, összesen 11 kilogramm súlyú, lengyel feliratú ezüstveretet, amelyek 1520 és 1570 között készültek.
Forrás: MTI/Mészáros János

A leletek között a leggyakoribb I. Zsigmond lengyel királyi verete, de Brandenburgi Albert első porosz herceg verete is szerepel a érmék között – fűzte hozzá.

A viszonylag jó minőségű ezüstből készült érmék súlya egyenként körülbelül kettő gramm, a félgarasok mérete 2,1-2,2 centiméter, a garasé 2,3-2,4 centiméter.

Hozzátette: a kézi erővel vert pénzek nem teljesen egyformák. A régész a lelet értékéről elmondta: a szabad városok korabeli számadáskönyvei alapján körülbelül egy század katona havi zsoldjával volt egyenértékű és a címletek – az aprópénznek számító fél- valamint egész garasok is erre utalnak.

Négy ilyen pénzérme egy napi díj volt egy átlagos napi munkáért – árulta el. Polgár Zoltán elmondta: nagyon sok lengyel pénz volt a vizsgált időszakban, mivel Európában a legtöbb ezüstöt Erdélyben és a Felvidéken, tehát a Magyar Királyság területén bányászták, amikor az két részre szakad a török hódítás miatt.

Hozzátette: tallérokat, nagy értékű pénzeket verettek, a kis értékű forgalmi pénz verése akkoriban szinte megszűnt, ezért áramlottak be a német és a főleg lengyel pénzek. Polgár Zoltán arról is beszámolt, hogy az ezüstpénzeket restaurálni fogják a szolnoki Damjanich János Múzeumban, ahol a közönség is megtekintheti majd az érméket május 26-án, a Régészet Napján.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.