Közélet

Ha azt hitte, hogy a rabszolgaság kora lejárt, nagyot tévedett

A világon a legnagyobb arányban Észak-Koreában élnek emberek rabszolgasorban, utána Eritrea, majd Burundi következik egy friss felmérés szerint.

Több mint 40 millió emberrel bánnak rabszolgaként a világon – ezt a WFF és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) már tavaly megállapította -, és ezért a fejlett országok is felelősek, mert 350 milliárd dollár értékű olyan árut importálnak évente, amelyekről feltételezhető, hogy kényszermunkával állíttatták elő – olvasható a jelentésben.

A lista élén található országok mindegyikében állami támogatással végeztetnek kényszermunkát – jelentette ki Fiona David, az adatgyűjtést végző Minderoo Alapítvány elnöke.

Abszolút értékben az 1,3 milliárd lakosú Indiában él rabszolgasorban a legtöbb ember, mintegy nyolcmillióan
Fotó: AFP

Abszolút értékben az 1,3 milliárd lakosú Indiában él rabszolgasorban a legtöbb ember, mintegy nyolcmillióan. Utána következik Kína, Pakisztán, Észak-Korea és Nigéria. Ezekben az országokban él a világ rabszolgáinak mintegy 60 százaléka a WFF szerint.

Az arányt tekintve azonban Észak-Korea az első:

a sztálinista országban minden tizedik ember kényszermunkát végez, és „egyértelmű, hogy többségükre az állam kényszeríti ezt a sorsot”.

Az adatgyűjtők 50 olyan embert kérdeztek ki, aki elszökött Észak-Koreából. Ők elmondták, hogy az embertelen körülmények közötti fizetetlen munkára felnőtteket és gyerekeket is kényszerítenek, többnyire a mezőgazdaságban és az építőiparban.

munka országok Észak-Korea rabszolgaság India
Kapcsolódó cikkek