Közélet

Meghalt egy búvár a thaiföldi mentőakcióban

Meghalt egy búvár az elárasztott az észak-thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenkét diák és edzője kimentésére végzett művelet közben.

A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a 38 éves férfi, Szamarn Punan, a thaiföldi haditengerészet elit alakulatának egykori tagja – aki önkéntesként részt vett a mentőmunkálatokban – csütörtök este oxigénpalackokat helyezett el a barlangban az útvonalon, amelyen keresztül a bent rekedt csoportot kimenekíteni készülnek.

A férfi eljuttatta a palackot a kijelölt helyre, majd a visszafelé vezető úton eszméletét vesztette. Megpróbálták újraéleszteni, de a kísérletek nem jártak sikerrel.

Katonák indulnak el az edző és a tizenévesek felkutatására
Fotó: AFP

Az ifjúsági focicsapat tagjai és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. Az egész Thaiföldet mozgósító országos figyelem mellett hétfőn, csodával határos módon élve találták meg őket. Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk kielégítő, legtöbbjüknek csak csekély egészségügyi problémájuk keletkezett kilenc nap után a föld alatt.

Az eső a legnagyobb ellenfél a thaiföldi mentőakcióban

Az időjárás a legnagyobb aggálya a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenkét diák és edzője kimentésén dolgozó csapatoknak.

 

 

Thaiföld Bangkok barlang Tham Luang
Kapcsolódó cikkek