BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemsokára elérhetők lesznek a jegyek a finn-magyarra

Jövő szerdán kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott következő mérkőzésére, amelyet szeptember 8-án a finnországi Tamperében játszik a Nemzetek Ligája rajtján.

A hivatalos belépőjegyre átváltható – névre szóló – utalványokat 10 órától lehet megvásárolni interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában

– olvasható a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki tájékoztatásában, amelyből kiderül, a jegyek egységesen 8000 forintba kerülnek.

A Marco Rossi féle magyar labdarúgó-válogatott első tétmeccsét szeptember 8-án vívja majd
Fotó: Czeglédi Zsolt

A közlemény jelzi, hogy az utalványok beváltására a személyazonosság igazolását követően a találkozó helyszínén, a tamperei Ratina Stadion vendégpénztárában nyílik lehetőség a mérkőzés napján 12 órától egészen a kezdésig.

A magyar idő szerint 18 órakor kezdődő összecsapás lesz Marco Rossi szövetségi kapitány debütálása a nemzeti együttes élén.

A magyar válogatott három nappal később ismét pályára lép, de a görögök elleni szeptember 11-i hazai mérkőzést az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt zárt kapuk mögött kell megrendezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.