Közélet

Megegyezett az atomfegyver-mentesítésről a két Korea

Közös nyilatkozatot írt alá szerdán Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Phenjanban – közölte a Korea-közi csúcs szöuli sajtóközpontja. 

Az eseményről készült felvételeken látható, hogy a két politikus kézjegyével látja el a nyilatkozatot, majd kezet ráz egymással. A ceremóniát a Pekhvavon állami vendégházban rendezték, ahol a dél-koreai elnököt és kíséretét szállásolták el.

A nyilatkozattal párhuzamosan No Kvang Csol észak-koreai és Szong Jong-mu dél-koreai védelmi miniszter átfogó katonai megállapodást írt alá a feszültségek csökkentéséről, valamint arról, hogy elejét vegyék a véletlen katonai incidenseknek.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ (j) és Mun Dzse In dél-koreai elnök kezet fog, miután nyilatkozatot írtak alá
Fotó: MTI/EPA/Phenjani sajtóiroda

Ezen felül Észak-Korea az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépésekbe egyezett bele – jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök.

Mun Dzse Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel közös sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy

Kim hozzájárul ahhoz, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereljék a nukleáris létesítményeket.

Mun kijelentette: a két Korea megállapodott abban, hogy „eltávolítson minden olyan veszélyt, amely háborúhoz vezethet a félszigeten”. A dél-koreai politikus aláhúzta:

a teljes atomfegyver-mentesítés a már nem is olyan távoli jövőben megvalósulhat.

Kim kifejezte azt a szándékát, hogy hamarosan szeretne Szöulba látogatni.

Kim Dzsong Un Mun Dzse-in Észak-Korea atomfegyver Dél-Korea
Kapcsolódó cikkek