Közélet

Macron marasztalja Lyonba vágyó belügyminiszterét

Benyújtotta lemondását Gérard Collomb belügyminiszter, de az államfő arra kérte a tárcavezetőt, hogy maradjon a posztján.

Benyújtotta lemondását Emmanuel Macron francia elnöknek Gérard Collomb belügyminiszter, de az államfő arra kérte a tárcavezetőt, hogy maradjon a posztján – tudatta hétfő este a francia elnöki hivatal.

Collomb szeptember 18-án jelentette be, hogy jövőre távozni szeretne a tárca éléről, mert 2020-ban versenybe szeretne szállni Lyon polgármesteri székéért. Azóta többen is felszólították, hogy azonnal mondjon le hivataláról.

Emmanuel Macron francia elnök (j) és Gerard Collomb belügyminiszter (b)
Fotó: AFP/Alberto Pizzoli

Collomb korábban nyilvános bírálatot fogalmazott meg, mert úgy vélte, a kormányzat időnként nem elég alázatos, és nem hallgat az emberekre. A Le Figaro című lap úgy tudja, a miniszter hétfő este nyújtotta be lemondását az államfőnek.

Szemben a minisztert ért támadásokkal, melyeket azóta kénytelen elszenvedni, hogy bejelentette, hogy ha eljön az idő, jelöltetni szeretné magát, a köztársaság elnöke megújította benne bizalmát, és arra kérte, hogy a franciák biztonsága érdekében összpontosítson teljesen a feladatára

– tudatta hétfő este az Élysée-palota.

Az AFP francia hírügynökség a francia belügyi tárcát is kereste az ügyben, de ott egyelőre nem reagáltak a hírre.

Gérard Collomb Emmanuel Macron belügyminiszter kormány Franciaország
Kapcsolódó cikkek