Közélet

Napi működési problémákkal küzdenek a sürgősségi osztályok

A sürgősségi osztályok legalább kétharmada napi működési problémákkal küzd a Magyar Kórházszövetség legfrissebb felmérése szerint, amelyről a Magyar Idők írt hétfői számában.

A kórházigazgatókat tömörítő szervezet elnökhelyettese, Ficzere Andrea a lapnak azt mondta: érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy – elsősorban a fővárosban – inkább kevesebb helyen legyen ilyen osztály, de ott biztonságos és magas színvonalú ellátást nyújtsanak a betegeknek.

Az elnökhelyettes kifejtette: a betegek sokszor indokolatlanul inkább a sürgősségi osztályt keresik fel, mintsem a szakorvost, hogy a várakozást elkerüljék. Emellett az általánosan alacsony egészségkultúra miatt olyan problémával is a sürgősségi osztályokhoz fordulnak, amelyek egyáltalán nem oda valók.

A helyzetet tovább nehezíti az orvos- és szakdolgozóhiány, ami az indokolatlan igénybevétellel együtt extra túlterhelést jelent a sürgősségi osztályokon dolgozóknak.

Sok helyen nincs annyi dolgozó, ahány ember egy-egy műszakban szükséges a biztonságos működéshez, ezt az intézmények egy része úgy oldja meg, hogy más osztályokról irányít át a sürgősségi osztályokra orvosokat, nővéreket.

Sürgősségi betegellátó osztály SBO a kecskeméti megyei kórházban
Fotó: Petőfi Népe / Banczik Róbert

A létszámhiány bérspirált eredményez, amit a kórházszövetség szerint csak bérplafonnal lehet megállítani. Erre nemcsak a kigazdálkodhatatlan összegek miatt van szükség, hanem azért is, mert a helyzet súlyos bérfeszültséget eredményez a kórházakon belül.

Mindezek miatt felvetik, hogy inkább kevesebb kórházban legyen sürgősségi osztály, de ott színvonalas, könnyen hozzáférhető ellátást nyújtsanak.

Magyar Kórházszövetség sürgősségi betegellátás Ficzere Andrea betegellátás egészségügy
Kapcsolódó cikkek