Közélet

Visszaesett az ópiummák termelése az aszály miatt

A rendelkezésre álló mennyiségből becslések szerint 6400 tonna ópiumot lehet előállítani, ami 29 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest.

Majdnem egyharmadával visszaesett az idén az ópiummák termelése Afganisztánban az országot sújtó aszály miatt

– közölte hétfőn az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC). Mindazonáltal a 2018-as év máktermése a második legnagyobb a feljegyzések 1994-es kezdete óta.

A kábítószer-kereskedelemből származó bevételekből fedezik tevékenységüket a többi között az országban tevékenykedő fegyveres felkelőcsoportok.

Fotó: AFP

Az UNODC jelentése szerint az ópiummákot, amely az ópium és heroin mellett más kábítószerek alapját is képezi, 263 ezer hektáron termelik a polgárháborús országban. Ez 65 ezer hektárral kevesebb termőterületet jelent 2017-hez képest.

Tavaly a művelés alá vett földek kiterjesztésének köszönhetően rekordmagas volt az ópiumtermelés, 87 százalékos növekedett a 2016-os évhez képest.

Az idei termeléskiesés a szárazság által leginkább érintett északi és nyugati tartományokat sújtotta. Ópiummákot az ország 34 tartományából 24-ben termelnek. A termelés kétharmada ugyanakkor a déli tartományokra összpontosul. Hilmend – az iszlamista lázadók fellegvára – a központja az afganisztáni máktermesztésnek, amely 80-90 százalékát adja a világszerte előállított ópiumnak.

Washington a dél-ázsiai ország 2001-es lerohanása óta a helyi ópiumtermelés visszafogásán van. Az afganisztáni újjáépítést felügyelő szervezet (SIGAR) jelentéstevőjének októberi közlése szerint az Egyesült Államok 2002 óta hozzávetőleg 8,88 milliárd dollárt költött a kábítószerek elleni küzdelemre a dél-ázsiai országban.

Ez 1,5 millió dollár kiadást jelent naponta.

Afganisztán-szerte ugyanakkor csak 406 hektáron sikerült felszámolni az idén a termelést.

termés Afganisztán ópiummák
Kapcsolódó cikkek