Közélet

Gulyás Gergely: a túlórákat havonta kell kifizetni

A Miniszterelnökséget vezető miniszter interjút adott a Mandinernek. Beszélt többek között a túlóratörvényről és az önálló közigazgatási bíráskodásról is.

A túlóratörvénnyel kapcsolatban Gulyás Gergely a Mandinernek azt mondta, a munkavállaló önkéntes beleegyezése nélkül a jelenlegi túlóraszám egyetlen órával sem nőhet. Bármilyen munkaidőkeretre vonatkozó eltérés csak a munkaadók és munkavállalók megállapodása esetén kollektív szerződésben rögzítettek szerint lehetséges. Kiemelte,

a túlórákat havonta kell kifizetni, az önkéntesség pedig a jelenlegi munkaerő-piaci környezetben valóban szabad döntést jelent.

Kitért arra is: az önálló közigazgatási bíráskodás bevezetése az állami hatósági tevékenységgel szemben állít korlátokat, mert eddig az állami szervek közigazgatási határozataival szemben a polgároknak csak egyfokú jogorvoslati rendszer állt rendelkezésükre, 2020. januárjától kétfokú felülbírálatra lesz mód, tehát bővül az állami aktusokkal szembeni jogorvoslati lehetőség.

Az új bírák köztársasági elnöki kinevezését megelőző eljárásban a bírói önkormányzatoknak van döntő szerepe, ők terjesztik fel azt a három bírójelöltet, akik közül az igazságügyi miniszter egynek a kinevezésére javaslatot tesz.

Ha pedig a miniszter eltér a bírók által javasolt sorrendtől, akkor írásbeli indoklási kötelezettsége van

– ismertette. A szavazás érvényességével kapcsolatban úgy vélekedett, sem a házszabály, sem az országgyűlési törvény nem írja elő, hogy az ülést kizárólag az elnöki pulpitusról lehet vezetni, és azt sem, hogy kártyával kell szavazni.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
Fotó: Mohai Balázs

Azzal kapcsolatban, hogy Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő menedékjogával a magyar állam egyik szerve azt mondta ki, hogy Macedónia nem jogállam, úgy vélekedett, ha a menedékjog biztosítása más országok szuverenitásának megengedhetetlen sérelmét jelenti, akkor a világon senki sem kaphatna menekültstátuszt, és a menedékjogot a genfi egyezménnyel együtt örökre el kellene felejteni.

Szerinte amikor valaki menedékjogot kap egy országtól, az az egyedi esetben akár alappal, akár anélkül a származási országban fennálló üldöztetés hatóság általi megállapítását jelenti.

Amikor 2013-ban Amerika-barát grúz politikusok, Miheil Szaakasvili kormányának és állami vezetésének tagjai kaptak Magyarországon menedékjogot, akik ellen súlyos korrupciós ügyek miatt folytak büntetőeljárások, mindenki elfogadta, hogy az egy helyes, indokolt döntés volt – mondta a lapnak, hozzátéve, nem lát különbséget a két eset között.

Az ellenzék több napja tartó heves tiltakozását tart országszerte főként a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt, maximum 400 órás túlmunkának a lehetősége miatt. A múltheti törvénymódosítás értelmében januártól a munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív, műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – a kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap lehet.

 

Nikola Gruevszki túlóratörvény Gulyás Gergely bíráskodás
Kapcsolódó cikkek