Közélet

Kevesebb gyerek született a tavalyinál

Az előzetes adatok szerint idén január–októberben a születések száma 1,8, a halálozásoké 1,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Idén októberben 7953 gyermek született, 1,0 százalékkal, 76 újszülöttel több, mint 2017 októberében. Az elhunytak száma 10 721 fő volt, 0,9 százalékkal, 95 fővel több az előző év azonos havinál. A halálozások számának többlete meghaladta a születésekét, ennek következtében a természetes fogyás 0,7 százalékkal emelkedett:

a 2017. októberi 2749-cel szemben 2768 fő volt. A házasságkötések száma növekedett, 3377 pár kötött házasságot, 5,2 százalékkal, 168-cal több a tavaly októberinél

– áll a KSH első becslésében.

Eszerint 75 272 gyermek jött világra, 1411-gyel, 1,8 százalékkal kevesebb 2017 január–októberéhez képest. Januárban, június–júliusban és októberben valamelyest több, február–májusban átlagosan 3,7, augusztus–szeptemberben pedig 3,0 százalékkal kevesebb élveszületés történt, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 7,2 százalékos csökkenés májusban következett be idén a január-októberi időszakban.

Fotó: Kovács Erzsébet

A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest.

108 222-an haltak meg, 1,4 százalékkal, számszerűen 1580 fővel kevesebben, mint egy évvel korábban. Az év eddigi legnagyobb havi csökkenését és növekedését is az első negyedévben regisztrálták. Míg januárban közel 22 százalékkal kevesebb volt, addig márciusban több mint 15 százalékkal emelkedett a halálozások száma az előző év azonos hónapjaihoz képest. Ennek hátterében a tavalyihoz képest az idén később tetőző influenzajárvány állhatott. Ezt követően április–júniusban átlagosan 1,6 százalékkal mérséklődött, július–októberben pedig 2,2 százalékkal emelkedett a halálozások száma az egy évvel korábbihoz képest.

A születések száma számszerűen kevésbé csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2017. január–októberi 33 119-cel szemben 2018 ugyanezen időszakában 32 950 fő volt, ami 0,5 százalékos javulást jelent.

46 740 pár kötött házasságot, 1,0 százalékkal, 483-mal több, mint az előző év első tíz hónapjában. A szezonon kívüli időszakot jelentő első negyedévben nem változott számottevően a frigyek száma 2017 azonos periódusához képest. Ezt követően május–júniusban, augusztusban és októberben emelkedett, a többi hónapban csökkent a házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb, 9,0%-os növekedést a szezon csúcsát jelentő augusztusban, míg a legjelentősebb, 9,1 százalékos visszaesést júliusban regisztrálták. Ez utóbbi annak tulajdonítható, hogy tavaly júliusra eggyel több hétvége esett.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,3 halálozás jutott, mindkettő 0,2 ezrelékponttal kevesebb volt a 2017. január–októberi értéknél.

Ennek eredményeként a természetes fogyás 4,0 ezrelékes értéke lényegében változatlan maradt a tavalyihoz képest. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 5,7 ezrelékes értéke közel 0,1 ezrelékponttal haladta meg az előző év azonos időszakit – írja a KSH.

népmozgalom halal születés
Kapcsolódó cikkek