BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még sosem mértek ilyen gyors szelet Budapesten

A szombaton viharossá fokozódó szélben a fővárosban megdőlt a napi szélrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán.

December 22-én a nyugatias szelet több helyen kísérték erős, főleg a hegyvidéki területeken viharos lökések – fejtette ki az OMSZ. Mostanáig ezen a napon 1987-ben volt a legnagyobb szél, akkor Budapest Örsöd állomáson több mint 85 kilométer/órás széllökést rögzítettek. Most a János-hegyen ennél jóval erősebb szél fújt, óránkénti 102 kilométeres széllökés is előfordult, ezzel új fővárosi napi szélsebességrekord született.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleményében azt írta: hétfőn egy hidegfront vonul át az ország felett, ennek hatására az ország legnagyobb részén esőre, a magasabb hegyeken havas esőre, hóra, délutántól a Tiszához közeli tájakon kisebb hózáporokra, az északkeleti határvidéken pedig reggel kis eséllyel ónos esőre is számítani kell.

Fotó: DANIEL KARMANN / AFP

A front mögött délutántól nagy területen megerősödik az északnyugati szél, a Dunántúli-középhegységben és Sopron térségében pedig viharos (óránkénti 70-80 kilométeres) széllökések is várhatók – írták.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.