A The New York Times névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBI-igazgató 2017 májusi menesztése után indították el. A nyomozás két szálon indult:
A lap állítása szerint a vizsgálat nagyon rövid idő alatt „beolvadt” a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság vizsgálataiba, amelyek azt firtatják, történt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. Erre a bizottság eddig nem talált bizonyítékokat, Trump azon korábbi munkatársait, akiket elítéltek, más – elsősorban korábbi gazdasági bűncselekményeik – miatt vontak felelősségre.
A The New York Times nem írt arról, hogy milyen következtetésekre juthattak az FBI nyomozásai.
A cikkre Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő azonnal reagált, „abszurdnak” nevezte a lap állításait.
James Comeyt azért menesztették, mert kegyvesztett pártkatona volt, akkori helyettesét, Andrew McCabe-et pedig, aki közismert hazudozó, az FBI rúgta ki
– hangsúlyozta. Leszögezte egyúttal Trump elődjére utalva: „Barack Obama elnökkel ellentétben, aki hagyta, hogy Oroszország és más külföldi ellenfeleink erőszakoskodjanak Amerikával, Trump elnök kemény Oroszországgal”.