BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együttműködést ígér Németországban a CDU és a CSU

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 2018-ban folytatott viták után új fejezetet kezd és a konstruktív, építő együttműködésre törekszik az új évben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége – hangsúlyozta a két párt új elnöke kedden Berlinben, első közös nyilvános rendezvényükön.

Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök és Markus Söder, a CSU vezetője négyszemközti megbeszélésük után tartott tájékoztatójukon elmondták, hogy „új szakasz” kezdődik a pártszövetség történetében.

Ez a többi között a migráció és a menekültügy területére is érvényes, így

a 2015 óta történtek elemzését szolgáló februári CDU-s tanácskozásra meghívják a CSU vezető szakpolitikusát, Joachim Herrmann bajor belügyminisztert is

– mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Markus Söder aláhúzta: a migrációról folytatott tavalyi viták miatt nem irányult kellő figyelem arra, hogy sikerült megteremteni „a humanitás és a rend egyensúlyát”. Az eredményeket jelzi, hogy

csak Bajorországban több mint 90 ezer menekült talált állást 2018 végéig

– mondta.

Mindkét párt vezetője hangsúlyozta, hogy gyakorlatias, „praktikus” politikára van szükség azért is, hogy visszanyerjék mindazon választók bizalmát, akik a migrációval kapcsolatos aggodalom, elbizonytalanodás miatt más pártokhoz sodródtak. Ezzel összefüggésben Markus Söder arról is szólt, hogy a CDU/CSU új jobboldali vetélytársa, az Alternatíva Németországnak (AfD) nem csalódott konzervatívok pártja, hanem egyértelműen szélsőséges erő. A Zöldek „sem szentek”, és a CDU/CSU-nak velük szemben is határozottan fel kell lépnie.

Fotó: Pixabay

Kiemelte, hogy

mindhárom eszmei irányzatot, a konzervatív mellett a liberális és a keresztényszociális gondolatkört is meg kell jeleníteni a pártszövetség politikájában.

A CDU-ban végrehajtott elnökváltással, Angela Merkel kancellár pártvezetői tevékenységének befejezésével kapcsolatban megjegyezte: örömteli, hogy a CDU újra „felfedezte konzervatív lelkét”.

Annegret Kramp-Karrenbauer aláhúzta, hogy az eddiginél szorosabb együttműködés kezdődik, ezt jelzi, hogy a CDU és a CSU elnöksége a hétfői ülésük egy részét egy telefonkonferencia keretében közösen tartották, amire három éve nem volt példa.

Az EP-választás kampányában is közösen küzdenek a választókért, a CSU-s Manfred Weber – az Európai Néppárt úgynevezett csúcsjelöltje – vezetésével, az első nagy rendezvényt április 27-én tartják – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Angela Merkel is részt vesz majd a választási kampányban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.