BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriás fogás a NAV-nál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be – tájékoztatott szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 

A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt.

Csak az Európai Unió területéről fél év alatt, több mint 940 millió forint értékben szerzett be árut.

Fotó: AFP

Az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) adatok alapján a vállalkozás 266 alkalommal hozott be ömlesztett szójadarát. Az unión belüli élénk gazdasági tevékenysége bevallásaiban nem jelentek meg, ami ellentmondott az ekáer adatoknak.

Ez a bevétel eltitkolásának olyan szándékos és súlyos esete, ami önmagában is elég, hogy a NAV biztosítsa a költségvetésnek okozott kárt – olvasható a NAV közleményében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.