Közélet

Elkezdődött a parlament tavaszi ülésszaka

Kivonult az ellenzék a parlamentből.

További ellenzéki képviselők esetében is helyben hagyta az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén Kövér László házelnök korábban kirótt büntetését – közölte Hargitai János (KDNP) a testület elnöke újságírókkal.

Az Országgyűlés elnöke az ellenzéki képviselők

munka törvénykönyve túlóra-szabályozást érintő módosításának decemberi tárgyalásakor tanúsított magatartása miatt javasolta a tiszteletdíj elvonását.

Az Országgyűlés hétfőn nyitotta meg tavaszi ülésszakát. A képviselők idei első döntéseik között az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat hagyhatják jóvá, később pedig tárgyalni kezdhetik a vagyonkezelő alapítványok létrehozásának lehetőségét.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kövér László az ülés elején megadta a lehetőséget az ellenzéki politikusoknak a napirend előtti felszólalásokra, de ezzel sem a Jobbik, sem az MSZP, sem pedig LMP nem akart élni:

a pártok egymás után kivonultak a parlamentből.

Az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatón bejelentették, hogy együtt elmennek az esztergomi Suzuki gyárhoz, ahol a túlóratörvény vezetése ellen tiltakozni fognak, mivel az esztergomi gyárba be akarják vezetni a 400 órás túlórakeretet.

Országgyűlés Parlament
Kapcsolódó cikkek