BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Botrány a magyar parlamentben

Ellenzéki képviselők sorakoztak fel az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját. Végül azonban az ülésnap elindult.

Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, valamint függetlenek a parlament szerdai üléskezdése előtt felsorakoztak az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját.

Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. Elöl Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője (b-j)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Jobbikos képviselők egy molinót feszítettek ki, rajta egy keresztben áthúzott Családok éve felirattal, és egy másik, Rabszolgák éve 2018. írással, ami alatt az szerepel, Köszönjük, Fidesz!.

Az ellenzéki akció résztvevői a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásáról is szóló munkatörvénykönyv-módosítás ellen tiltakoznak

– derül ki politikusi posztokból a Facebookon.

Ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt állnak, folyamatosan hangos sípszó hallatszik.

A botrány ellenére is elindult a törvénykezés

Kövér László házelnök végül az ellenzék tiltakozása ellenére megnyitotta az Országgyűlés szerdai ülésnapját. A parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését.

Közölte, az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost (KDNP) fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy az ülésvezetést megkezdje, aminek a jogkövetkezményeit le fogják vonni.

A házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak – tudatta a házelnök.

Egyúttal felkérte az ügyrendi bizottságot, vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e olyan tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel.

Ezután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés vezetését, majd megkezdődtek a határozathozatalok.

Az Országgyűlés szerdán több mint negyven javaslatról dönt, majd a klímaváltozás hatásairól tart politikai vitát szerdán.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.