Közélet

Leállt az Ügyfélkapu

Nem lehet belépni az Ügyfélkapura. A NAV rendszereit is érinti a hiba.

Nem lehet belépni az Ügyfélkapura a Magyarorszag.hu oldalról: fél 11 körül „nehezen” még betöltött az oldal, azonban a bejelentkezésre már összeomlott.

Ez a kép fogadja a felhasználókat:

Fotó: VG

Az ügyben kerestük az üzemeltetőt, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A rendszereit is érinti a hiba

A Kormányzati Portál és 2019. március 18. 9:14 órától technikai okok miatt átmenetileg nem érhető el. Ezen időszak alatt a Kormányzati Portál, valamint az Ügyfélkapu alá tartozó honlapok és szolgáltatások sem érhetőek el. A hiba a NAV rendszerét is érinti

– közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hozzátéve, hogy az ügyfelek vegyék figyelembe a karbantartást az elektronikus ügyintézésénél!

Az Index egyik olvasója azt írta a portálnak, hogy nem csak a leállás a gond, de nem érkezett meg a NAV által március 15-ig ígért szja-tervezet sem. Az adóhivatalnál türelmet kértek a kivizsgálásig, későbbre ígértek tájékoztatást.

5,6 millió bevallás

A NAV eSZJA rendszere immár harmadik éve működik kiszámíthatóan és megbízhatóan – reagált hétfő délután NAV. Az adóhivatal március 14-én elkészült mintegy 5,6 millió magánszemély bevallási tervezetével. Azok, akiknek van ügyfélkapujuk (több mint 3,8 millióan), március 14-én már elektronikusan elérhették tervezetüket. Azóta,

ma reggel 7-ig már több mint 358 ezren tekintették meg tervezetüket,

112 ezren el is fogadták azt, sőt 46 ezren már adójuk 1%-ról is rendelkeztek. Jelenleg az Ügyfélkapu technikai okok miatt nem érhető el,

a hiba nem a NAV rendszerében van, de elektronikus szolgáltatásait érinti.

Amint az Ügyfélkapu, illetve a kormányzati portál helyreáll, minden regisztrált magánszemély, akár okostelefonján is megtekintheti, illetve elfogadhatja, kiegészítheti az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetét.

Azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, ma éjfélig akár SMS-ben is kérhetik, hogy az adóhivatal papíron küldje meg részükre a bevallási tervezetet, amit a NAV tértivevényesen április 30-áig küld el postán az igénylőknek – közölte az adóhivatal a VG.hu-val.

NAV Ügyfélkapu közigazgatás
Kapcsolódó cikkek