A gyászbejelentés és a házasságkötés adminisztrációja is csökkenhet, az e-személyi pedig elektronikus pénztárcaként is szolgálhat a jövőben a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint.
VG
2019.04.18, 09:05
Megosztom a cikket
Több eljárásban is elektronikus alapokra helyezné az ügyintézést a kormány – szúrta ki a mfor.hu a szerdán megjelent Magyar Közlönyben. A kormányhatározat szerint többek között a vezetői engedélyek, a házasságkötést, illetve az elhalálozást követő ügyintézés során sem kellene papíralapú dokumentációval foglalkozni.
Fotó: MTI/Varga György
A kormányhatározat szerint a belügyminiszternek kell kidolgoznia – más miniszterek bevonásával – az alábbi koncepciót:
a vezetői engedély igénylésére és kiállítására, érvényességének meghosszabbítására, valamint a kapcsolódó nyilvántartások vezetésére és az adatok elektronikus továbbítására vonatkozóan, ennek keretében térjen ki annak vizsgálatára, hogy vezetői engedély fizikai kiállítása nélkül, kizárólag nyilvántartási adatokra alapozva belföldön megvalósítható-e a vezetői jogosultság zavartalan gyakorlása,
az elhalálozást követő, ahhoz kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában,
a házasságkötéshez kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában.
A határozat részeként az elektronikus személyazonosító igazolvány funkcióinak továbbfejlesztéséről is rendelkezett a kormány, így az e-személyi elektronikus pénztárcaként is szolgálhat hamarosan a kormány tervei szerint.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.