BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összefogtak a vagyonos franciák a Notre-Dame-ért

Meghaladta a 600 millió eurót (közel 192 milliárd forint) kedd délután a francia vállalatok és vagyonos családok adománya az előző nap kigyulladt párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez.

A L'Oréal örökösei, a Bettencourt-Meyer-család, valamint a kozmetikai óriáscég kedden jelentette be, hogy

összesen 200 millió eurót adományoz. Az Arnault-család és az LVMH divatcég 200 millió eurót, a Total kőolajipari cég és a Pinault-család pedig 100 millió eurós adományt ígért.

Ferenc pápa, aki a tervek szerint kedden tárgyal Emmanuel Macron francia elnökkel, mozgósításra szólított fel mindenkit a Notre-Dame székesegyház újjáépítésére.

„A tűz megfékezésén dolgozó tűzoltók bátorságát és munkáját dicsérve kifejezem azon kívánságomat, hogy a Notre-Dame-székesegyház a rekonstrukciós munkálatok és mindnyájunk mozgósítása révén ismét a szép ékszerdoboz legyen a város szívében,

mindazok hitének a jele, akik építették, egyházmegyéjük anyatemploma, Páris, Franciaország és az emberiség építészeti és szellemi öröksége” – írta a katolikus egyházfő Párizs érsekének, Michel Aupetit-nek küldött üzenetében.

A francia elnöki hivatal bejelentette, hogy Emmanuel Macron kedd délután beszél a pápával.

Az elnök számos hazai és nemzetközi hívást kapott ma (kedd) reggel, többek között António Guterrestől, az ENSZ főtitkárától, Donald Trump amerikai elnöktől, Angela Merkel német kancellártól, és délután beszél a pápával

– közölte az Élysée-palota.

Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miben segíthet a Szentszék az újjáépítésben, Gianfranco Ravasi, a Vatikán kulturális „minisztere” az AFPTV-nek kijelentette, hogy mindenekelőtt a vatikáni műkincsek restaurálásakor szerzett tapasztalattal kapcsolatos „műszaki és tudományos„ hozzájárulásról lehet szó. A Vatikán kész szakértőket küldeni Párizsba, ha Franciaország erre igényt tart. A francia püspöki konferencia bejelentette, hogy az ország valamennyi székesegyházában megkongatják a harangokat szerdán 18 óra 50 perckor, amikor a lángok hétfőn felcsaptak a világhírű párizsi gótikus katedrálisban.

A püspöki konferencia kedden közleményben jelentette be, hogy valamennyi egyházmegye szolidaritását fejezi ki Párizzsal. A Notre-Dame-ban pusztító tűz „olyan sokk, amely messze nem csak országunk katolikusait sújtja” – áll a közleményben. Franciaországban 103 székesegyház van.

A Notre-Dame veszélyeztetett kincsei

Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a párizsi katedrálisban őrzött relikviák és műkincsek sorsáról a hétfői tűzvész után.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.