BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódik Pakson a lakások energiatakarékossági programja

Idén is támogatja Paks önkormányzata a város lakásainak energiatakarékossági felújítását, a programra 170 ingatlantulajdonos pályázatát fogadták be – közölte a polgármesteri hivatal.

Tájékoztatásuk szerint a tavalyival megegyező, százmillió forintos keretre pályázhattak a paksiak, amelynek fele az iparosított, fele a hagyományos technológiával épült házak felújítására szánt összeg.

A pályázók lakásonként, ingatlanonként 500-700 ezer forintos támogatáshoz juthatnak.

Az utófinanszírozású pályázatokat a következő hónapokban bírálják el.

Fotó: Shutterstock

Az önkormányzat 2006 óta járul hozzá a lakóépületek energiatakarékossági felújításaihoz. 2017-ig 1410 pályázót támogattak, ami azt jelenti, hogy a csaknem 8 ezer mintegy ezerötszázat újítottak fel támogatással.

Az épületeken jellemzően nyílászárókat cseréltek és hőszigetelést, fűtéskorszerűsítést végeztek, de kisebb számban megújulóenergia-felhasználást szolgáló beruházásokat is támogattak pályázati forrásból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.