BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés a tanfelügyelő Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A közeljövőben várhatóan növelik a szakértői létszámot, több képzés indul, és módszertani megújulás is várható.

Ráerősít az Oktatási Hivatal a tanfelügyelők képzésére, mert a pedagógiai-szakmai ellenőrzést végző szakértők közül sokan vonulnak nyugdíjba a következő egy-két évben, és nem minden szakterületen van elegendő utánpótlás – értesült szerdai számában a Magyar Nemzet.

Bánkiné Kiss Anikó, a fővárosi XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője, aki az elsők között lett tanfelügyeleti és minősítő szakértő, és a kezdetektől részt vett a szakértők képzésében is, a lapnak azt mondta: eleinte a szakképzés és az óvodapedagógia területén volt hiány tanfelügyelőkből, mostanában ez inkább a természettudományos szakokon érezhető.

A közeljövőben várhatóan növelik a szakértői létszámot, több képzés indul, és módszertani megújulás is várható.

Beszélt az intézményvezető arról is: fontos tudatosítani az érintettekben, hogy a rendszer a tanítás-tanulás folyamatának eredményességét hivatott javítani, és nem azért van, hogy nyomást gyakoroljon vagy felesleges többletterhet rakjon a pedagógusok vállára.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az utóbbi években egyre inkább rájöttek a kollégák, hogy abszolút fejlesztő célú vizsgálatról van szó, amelyben nem is az ellenőrzés a lényeg, hanem a szakmai támogatás, a jó gyakorlatok feltárása – fogalmazott.

Mint mondta, az értékelési szempontok között szerepel egyebek közt az, hogy

mennyire biztos a pedagógus módszertani felkészültsége, tudja-e érvényesíteni az egyéni bánásmódot, mennyire kelti fel és tartja fenn a tanulók érdeklődését, figyelembe veszi-e a gyerekek aktuális fizikai, érzelmi állapotát, megértő módon reagál-e a hibákra, ösztönzi-e a gyerekek közti véleménycserét, előítélet-mentességre nevel-e, jól kezeli-e a konfliktusokat.

Emellett vizsgálják a kommunikációt, a problémamegoldást és szakmai felelősségvállalást is.

Bánkiné Kiss Anikó azt is elmondta, hogy az ellenőrzés nem von maga után szankciót, és szó sincs arról, hogy bárkinek az állása veszélybe kerülne a tanfelügyelet miatt. Külön díjazás nem jár a tanfelügyeletért, a többletet a mesterpedagógusi bér garantálja – derül ki a cikkből.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.