BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átlagosan tízezer forintot költ szexuális segédeszközökre a magyar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyarok a pénznél a szexuális életükről szeretnek csak kevésbé beszélni – tartja a mondás. Ennek feloldásához készített egy infografikát a vagyaim.hu, bemutatva a magyarok szexuális segédeszköz-vásárlási szokásait.

Több mint 30 ezer darab eladott termék alapján készítette el az első magyar nagy vibrátor körképet a vagyaim.hu. A szexuális termékeket mindkét nem nagy számban vásárolta 2018-ban is, de a legtöbb e-kereskedelmi szektorral ellentétesen erős férfi dominanciát tapasztaltak a felmérés készítői (69 százalék szemben a 31 százalék női vásárlói aránnyal).

Magyarországon belül területileg megvizsgálták a Budapest és többi terület arányát, ami egy átlag webáruház esetében 40-60 százalék körül alakul, de ebben az esetben 25-75 százalékos volt az arány. Ez azt jelenti, hogy a vidéki emberek pajkosabbak – állapítja meg a felmérés.

A fővárosban a kerületi számokat, elosztva a legutolsó hivatalos lakosságszámmal, kijelenthető, hogy a XXIII. kerület lakói vásárolták a legtöbb vibrátort 2018-ban, őket követték az I.és az V. kerületiek. A legkevésbé a 11. kerületi lakosok érdeklődtek a vibrátorok iránt. A felmérésből kiderült az is, hogy egy éves viszonylatban átlagosan 10 200 forintot költöttek a magyarok kényeztető termékre.

Az eladások alapján a legnépszerűbb típusok a

  • G pont,
  • a Mini,
  • és a vízálló vibrátorok voltak,
  • míg legkevésbé a nyuszis-, az ujj- és a gigantikus vibrátorokat vették a magyarok.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.