BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szöul nem enged Phenjan nyomásának

Az észak-koreai figyelmeztetés ellenére Dél-Korea és az Egyesült Államok megtartja tervezett közös hadgyakorlatát – közölte pénteken a dél-koreai elnöki hivatal egyik tisztségviselője, hozzátéve, hogy hivatalos közleményt nem adnak ki az ügyben, mert a fenyegetés csak az észak-koreai médiában jelent meg, és a szöuli vezetés csak hivatalos közlésekre válaszol hivatalosan.

A phenjani figyelmeztetés ellenére megtartják a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatot – jelentette ki egy magas rangú dél-koreai tisztségviselő, akit újságírók kérdezték az ügyben. Azt mondta, semmi nem változott a gyakorlat tervében.

Nem tartotta kizártnak, hogy a csütörtöki rakétakísérletek után Észak-Korea tovább provokálja Szöult, amely azonban továbbra is tárgyalni akar Phenjannal a két ország kapcsolatainak javításáról.

Fotó: MTI

Észak-Korea két rövid hatósugarú ballisztikus rakétát lőtt fel csütörtökön az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből.

A Kim Dzsong Un észak-koreai vezető által figyelemmel kísért „új típusú taktikai irányított fegyver” indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival

– közölte a KCNA állami hírügynökség pénteken.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.