Közélet

Kiderült, hol a legdrágább a mozijegy a világon

Egyes országokban a hagyományos és a 3D-s filmek közötti jegyárak akár több, mint 30 százalékkal is eltérhetnek egymástól.

Lumiére fivérek első nyilvános filmvetítésük (1895) óta a mozik igen jelentős szerepet játszanak a tömegszórakoztatás piacán. Az első nagy gazdasági válság idején (1929) a valóságból való kiszakadás reményében látogatták egyre gyakrabban a filmszínházakat az emberek, későbbiekben pedig propaganda célokra, valamint egyes ötletek, tudományok népszerűsítésére használták.

A Picodi felmérése azonban nem a filmek közönségre gyakorolt hatását vizsgálja, hanem gazdasági oldalról közelíti meg a témát. Először a 2D-s és 3D-a, majd a hétköznapi/hétvégi vetítésekre szóló jegyek árait vettük górcső alá.

Drága kiegészítő

A Picodi által vizsgált összes országra igaz: a 3D-s előadások drágábbak, mint a hagyományos, 2D-s – nemcsak Európában, de világszerte megfigyelhető ez a trend. Egyes mozikban a 3D-s filmek megtekintéséhez szükséges speciális szemüvegeket beépítik a jegy árába, máshol viszont a már korábban megvásárolt szemüveget, otthonról hozottat használhatják. És, ha már a kiegészítőnél tartunk; ennek ára is igen változó, de annyi biztos: a beszerzési ár akár ötszörösét is elkérhetik a mozik.

Egyes országokban a hagyományos és a 3D-s filmek közötti jegyárak akár több, mint 30 százalékkal is eltérhetnek egymástól.

Németországban például nemcsak alapból 3 euróval többet kell fizetni egy ilyen vetítés alkalmával, de kötelező 1 euróért megvásárolni a szemüveget. Mindez azt jelenti, hogy egy 3D-s filmért 45 százalékkal többet kell fizetni a 2D-s vetítéshez képest.

Fotó: Shutterstock

Hasonlóan nagy eltérést tapasztaltunk 3D-s filmek esetén Luxemburgban (40 százalék), Portugáliában (38 százalék), Szlovéniában (34 százalék) és Olaszországban (31 százalék).

Magyarországon a 3D-s filmeket átlagosan 22 százalékkal drágábban lehet megtekinteni,

a legkisebb eltérést pedig Finnországban és Indiában találtuk (7 százalék).

Miután a hagyományos vetítésekre szóló jegyek árait – és a helyi pénznemet átváltottuk euróra – kiderült,

Svájcban és Norvégiában a legdrágább ez a fajta szórakozás (hétvégén, 2D-s mozira 17,50 és 15,50 eurót kell szánni), ezzel szemben a legmegfizethetőbb Ukrajnában és Mexikóban (3,70 és 3 euró).

Fotó: Picodi

Randi a hétvégén? Vagy inkább ne?

Azt, hogy egy film kasszasikernek számít-e, a premier utáni első hétvégi bevétel alapján látják az alkotók és a filmipar. Felmérésünkből kiderült, európa-szerte a hétvégi időpontok a legnépszerűbbek a közönség körében – ezeket a napokon a jegyek 55-65%-t is értékesítik a mozik.

A magyar mozirajongóknak azonban nincs miért aggódniuk: Magyaországon ugyanis nincs különbség a hétköznapi- valamint a hétvégi jegyárak között. A vizsgált országok többségére is igaz az előbbi állítás, ugyanakkor Japánban, Ausztriában például akár 38 százalékkal drágábbak is lehetnek a hétvégi jegyek.

Európai (mozi) statisztikák

  • Az év során, December a legnépszerűbb hónap, ha mozilátogatásról van szó. A filmvilágban két nagy “fordulópont” van: az év utolsó negyedévének vége – karácsony környéki premierek sora – illetve február-március környékén (Valentin nap és Oscar gála);
  • A moziban dolgozóknak, szombat jelenti a kihívást; Az összes jegyeladás 65%-a hétvégi előadásra szól;
  • Az elmúlt években, a legnagyobb forgalmat Valentin napon realizáltak a mozik (Február 14.) de a szerelmesek napja előtti és utáni hétvége is igen népszerű.
  • mozi mozijegy
    Kapcsolódó cikkek