Közélet

Trump zároltatta Venezuela minden vagyonát

Donald Trump amerikai elnök rendelettel hétfőn este zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát.

Úgy döntöttem, hogy mivel Nicolás Maduro törvénytelen rezsimje továbbra is visszaél a hatalmával, Venezuela kormányának minden vagyonát zároltatom

– írta Trump a közleményben, amelyet levél kíséretében megküldött a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak is.

Az elnöki rendelet értelmében a venezuelai kormányzat javait, értékpapírjait – egyszóval vagyonát – nem lehet az országból „átutalni, kivinni, visszahívni vagy bármiféle módon manipulálni”.

Fotó: AFP

Közleményében Donald Trump azzal vádolta a Maduro-kormányt, hogy „emberi jogi visszaéléseket követ el, önkényesen tartóztat le és vet börtönbe venezuelai állampolgárokat, korlátozza a sajtószabadságot, és folyamatosan megkísérli aláásni Juan Guaidó ideiglenes elnököt és a demokratikusan megválasztott venezuelai nemzetgyűlést”.

Guaidó az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, és januárban Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Az Egyesült Államok mellett több ország őt ismeri el a dél-amerikai állam átmeneti vezetőjeként.

Donald Trump Venezuela USA zárolás
Kapcsolódó cikkek