Kósa Lajos lehet Gulyás Gergely utódja
A Fidesz tisztújító kongresszusa és a helyhatósági választások után megmaradna az önkormányzati ügyeknél, mert ez a terület áll hozzá a legközelebb. Elsősorban azokat a településeket segítené, ahol a kormánypárti polgármesterjelöltek győztek – mondta a Magyar Nemzetnek Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.
Kósa szavai szerint az előző kongresszuson azért nem indult az alelnöki választáson, mert tavaly tavaszig a Modern városok programot felügyelő tárca nélküli miniszter tisztségét töltötte be, s a Fideszen belüli megállapodás szerint nem szerencsés, ha egy kormánytag a párt vezetőségének is a tagja. Ugyanebből az okból Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter most kikerül a nagyobbik kormánypárt elnökségéből.

Fotó: MTI/Balázs Attila
Bár már nem miniszter a Modern Városok Programot továbbra is szívügyének tekinti, szerinte annak köszönhető, hogy
Magyarország mára Európa egyik leggyorsabban fejlődő országa lett. És ez még nem a folyamat vége, hiszen a kormány elindította a Modern falvak programot, amely a kistelepülések számára jelent számottevő fejlesztési perspektívát.
Kósa Lajos sikeresnek tartja az általa vezetett önkormányzati kampányt, míg az ellenzéki együttműködést katyvasznak nevezi, amit szerinte a Karácsony Gergely kiszivárogtatott hangfelvétele is igazol.


