BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szír légvédelem ellenséges célpontokra lőtt Damaszkusz felett

Föld-levegő rakétákat indító állomásokra, katonai vezetési központokra, fegyverraktárakra és támaszpontokra nyitottak tüzet.

Ellenséges célpontokra nyitott tüzet keddről szerdára virradóra a szíriai légvédelem Damaszkusz felett – jelentette az állami sajtó az éjszaka. A SANA hivatalos hírügynökség szerint több támadórakétát lelőttek. A francia hírügynökség tudósítója hangos dörrenéseket hallott. Részletek nem ismeretesek.

Az izraeli védelmi erők nyilatkozatban közölték, hogy harci gépeik több tucat iráni és szíriai célpontot támadtak meg, és ezt megtorlásnak szánták. Egyebek mellett föld-levegő rakétákat indító állomásokra, katonai vezetési központokra, fegyverraktárakra és támaszpontokra nyitottak tüzet.

Fotó: MTI/AP/SANA

A hírügynökségek emlékeztetnek rá, hogy az izraeli légvédelem kedd hajnalban elfogott négy rakétát, amelyet Szíriából indítottak el az ország felé. Szíriai források beszámolói szerint pedig ezt követően négy robbanás történt a damaszkuszi repülőtérnél.

Hedi Silberman katonai szóvivő szerda reggel közölte, hogy a hadsereg felkészült minden eshetőségre, ideértve Irán esetleges válaszcsapását is. Mindazonáltal Szíriát tekintik felelősnek Irán ottani katonai jelenlétéért.

Már korábban is világossá tettem, hogy aki kárt okoz nekünk, annak kárt okozunk. Ezt tettük most az iráni al-Kudsz brigáddal és a szíriai katonai célpontokkal is, miután előző nap rakétákkal támadták Izraelt

– jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.