BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Inkubátorokra gyűjtöttek a családszervezetek jótékonysági vásárán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Két inkubátorra is elegendő pénz gyűlt össze a családszervezetek adventi vásárán, amelyet december 1-jén tartottak a MOM Sportközpontban.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója emlékeztetett arra, hogy a negyedik alkalommal megszervezett vásárt idén egy hónapon keresztül tartó online adománygyűjtéssel kötötték egybe, amelynek összegét szintén a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetnek (GOKI) vásárolt nyitott inkubátorokra költik.

Fotó: MTI / Vajda János

Ablonczy László, a GOKI Gyermekszív Központjának gyermekellátásért felelős orvos igazgatója azt mondta, hogy a nyitott inkubátorok nagy segítséget jelentenek, azok ugyanis lehetővé teszik, hogy a gyerekeket a lehető legkevesebb bolygatás mellett kezeljék.

Kitért arra is: évente átlagosan 500 gyermekkori szívműtétet végeznek, ebből 100-at újszülött korban. A műtött újszülöttek 20-30 százalékának több hetet, sok esetben akár hónapokat is az inkubátorban kell tölteniük – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.