BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tilos lenne fegyvert hordani Bécs egész területén

A tilalom azokra a tárgyakra vonatkozna, amelyek alkalmasak arra, hogy „erőszakot alkalmazzanak velük emberekkel szemben”.

A teljes osztrák fővárosra kiterjesztené a fegyverviselési tilalmat Michael Ludwig polgármester (SPÖ). A szociáldemokrata politikus szombaton beszélt erről az APA osztrák hírügynökségnek.

Az osztrák fővárosban a Praterstern területét, a Duna-csatorna (Donaukanal) Augartenbrücke és Salztorbrücke közötti szakaszát, valamint a Franz-Josef-Kai bizonyos részeit még februárban fegyvertilalmi zónává nyilvánították. A tilalom azokra a tárgyakra vonatkozik, amelyek alkalmasak arra, hogy „erőszakot alkalmazzanak velük emberekkel szemben”.

Az intézkedés a Pratersternnél a nap 24 órájában, míg a Duna-csatorna kijelölt szakaszain este nyolc és reggel nyolc óra között van érvényben.

A rendőrség a kijelölt zónákban szúrópróbaszerűen ellenőrizheti, illetve átvizsgálhatja a járókelőket. Az esetlegesen talált fegyvereket elkobozhatják, és az illetőt akár 500 euró büntetéssel sújthatják. Mentesülnek a tilalom alól azok, akik hivatásuk gyakorlása közben, illetve engedéllyel tartanak maguknál fegyvert vagy éles tárgyat.

Fotó: AFP

Ha fegyvertilalmi zónák léteznek, akkor támogatnám, hogy azokat a főváros teljes területére kiterjesszék

- mondta Bécs polgármestere. Michael Ludwig szerint ugyanis nincs magyarázat arra, miért kellene valakinek késsel felfegyverkezve közlekednie Bécsben.

A politikus szerint ugyanakkor az sem teljesen érthető, miért pont a Praterstern, illetve a Duna-csatorna területét nyilvánították tilalmi zónává. Hangsúlyozta: Bécs más pontjain, például bevásárlóközpontokban is végeztek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket, és azt tapasztalták, hogy főként fiatal férfiak hordanak maguknál veszélyes tárgyakat, ami „biztonsági kockázatot” jelent – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.