Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amely kimutatja a koronavírust
Az új vírus ellen még nincs védőoltás.
MTI / VG
2020.01.25, 10:10
Megosztom a cikket
Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amellyel vérből ki lehet mutatni az új koronavírus okozta megbetegedést – közölte az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója a Magyar Hírlappal.
A szombati lapszámban Garamszegi László Zsolt azt mondta, ez azért fontos, mert a vírus csupán 25 százalékban idéz elő súlyos tüneteket, így sokan nem mennek el orvoshoz. A betegség emiatt gyakran észrevétlen marad:
a becslések szerint a hivatalosnál jóval több, ezer-kilencezer ember lehet érintett.
Fotó: AFP
Az új vírus ellen még nincs védőoltás, a vakcina kifejlesztése akár évekbe is telhet, viszont a folyamatban segítséget nyújthatnak a többi koronavírus elleni szérumok megalkotásakor nyert tapasztalatok.
Garamszegi László Zsolt kijelentette, hogy nem zárható ki egy új világjárvány, viszont a halálos esetek eddig mind Kínában fordultak elő, és többnyire idős, beteg emberek veszítették életüket.
Jelenleg sok a bizonytalanság, hiányosak az ismeretek. Az már tény, hogy az új koronavírus emberről emberre is terjed, de még nem tudható, hogy pontosan miként. Valószínűleg cseppfertőzéssel – például köhögéssel, tüsszentéssel -, ami elég gyors terjedést tesz lehetővé – mondta Garamszegi László Zsolt a Magyar Hírlapnak.
Magyarországon nincs koronavírusos beteg és kevés az esélye a járványnak – közölte közleményében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hozzátéve: fokozottan figyelemmel kísérik a kínai koronavírus járványt, és amint indokolttá válik, megteszik a szükséges intézkedéseket.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.