Közélet

Trump figyelmeztette Iránt

Szombat késő este is tüntettek Teheránban.

Még szombaton késő este is tartottak Teherán különböző részein azok a tüntetések, amelyek reggel kezdődtek el, miután Irán bejelentette, hogy a Forradalmi Gárda elitalakulat lőtte le tévedésből az ukrán utasszállító repülőgépet 176 emberrel a fedélzetén – jelentette az iráni média.

A tüntetők bírálták az ország legfőbb méltóságait, és szemére vetették vezetésének, hogy napokig tagadta az ukrán repülőgép szerda hajnali lelövését. Voltak kisebb tüntetések két kisebb városban is Teherán közelében.

A közösségi médiában több ezer iráni üres fekete hátteret tett fel az oldalára szomorúsága és a kormány elleni tiltakozása jeléül

– jelentette az IRNA és az Isna hírügynökség. Az ukrán repülőgépen zömmel irániak és kanadaiak utaztak.

Donald Trump amerikai elnök napközben a Twitteren támogatásáról biztosította a tüntetőket.

 

Figyelemmel kísérjük tüntetéseiteket, és lelkesít bennünket a bátorságotok. Az iráni kormánynak engednie kell, hogy a jogvédő szervezetek a helyszínen figyeljék a tüntetéseket, és jelentést tegyenek ezekről. Nem fordulhat elő még egyszer Iránban, hogy tömegesen megöljenek békés tüntetőket, és az sem, hogy Irán elérhetetlenné tegye az internetet. A világ figyel!

– írta Trump.

Fotó: AFP

Legutóbb november közepén voltak sokak halálát okozó, nagyszabású tüntetések Iránban – az üzemanyagárak növelése ellen –, és több mint 300 ember meghalt.

A szombati tüntetések egyikén részt vett Robert Macaire, Nagy-Britannia teheráni nagykövete, akit emiatt az iráni hatóságok jelentése szerint mintegy másfél órára őrizetbe vettek. Dominic Raab brit külügyminiszter Londonban tiltakozott emiatt, a nemzetközi jog durva megsértésével vádolta meg Teheránt.

A nagykövet vasárnap tagadta, hogy tüntetésen vett volna részt.

Megerősíthetem, hogy semmilyen tüntetésen sem vettem részt

– írta Robert Macaire a Twitter mikroblog portálon.

Egy, a MAU ukrán nemzetközi légitársaság lelőtt gépének áldozatai emlékére tartott virrasztásra mentem, öt perccel azután hagytam el a helyszínt, hogy egyesek elkezdtek jelszavakat skandálni

– mondta.

Egyesült Államok Donald Trump Teherán Irán ukrán utasszállító tüntetés
Kapcsolódó cikkek