BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fegyveres nyomással akarta megszavaztatni tervét a salvadori államfő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nayib Bukele elnök gépfegyveres katonák kíséretében jelent meg a parlament épületében, ahova a törvényhozókat rendkívüli ülésre rendelték be.

Felfegyverzett katonákkal próbált nyomást gyakorolni a salvadori államfő a törvényhozásra vasárnap annak érdekében, hogy a parlament hagyja jóvá a bűnbandák ellen kidolgozott – 109 millió dolláros hitel felvételével járó – új biztonsági tervének finanszírozását.

Nayib Bukele elnök gépfegyveres katonák kíséretében jelent meg a salvadori parlament épületében, ahova a törvényhozókat rendkívüli ülésre rendelték be.

Az államfő a házelnöknek fenntartott széken ülve összetette két tenyerét, és azt mondta: azért imádkozik, hogy türelmes tudjon lenni a törvényhozókkal. Amikor az épületből távozott, úgy fogalmazott, hogy ha „azok a szégyentelenek” nem hagyják jóvá a biztonsági tervet, jövő vasárnap megint meg kell jelenniük a parlamentben.

Bukele azért támadja a törvényhozókat, mert közülük többen vonakodnak támogatni azt az előterjesztést, hogy az ország vegyen fel 109 millió dollár kölcsönt a rendőrség és a katonaság felfegyverzésére a kiterjedt hatalmú bűnbandák elleni fellépés megerősítésére.

A parlament rendkívüli ülését a témáról az államfő rendelte el múlt héten, de csak kevés törvényhozó jelent meg vasárnap.

Fotó: AFP

Jogvédő csoportok és nemzetközi szervezetek azonnal bírálták a hadsereg ilyen célú bevetését Salvadorban. José Miguel Vivanco, a Human Rights Watch (HRW) amerikai részlegének igazgatója a Twitteren elítélte a „nyers erőszak alkalmazását”, amely miatt szerinte össze kellene hívni az Amerikai Államok Szervezetének rendkívüli tanácskozását.

Az Európai Unió salvadori képviselője is aggodalmát fejezte ki, és a helyzet békés megoldására szólított fel.

Bukele elnök tavaly júniusi hivatalba lépése óta megerősítette a különös kegyetlenségéről ismert Mara Salvatrucha bűnszervezet elleni küzdelmet.

Az új államfő intézkedéseinek köszönhetően máris csökkent Salvadorban a nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas gyilkossági ráta, de a hatóságok továbbra is kemény küzdelmet folytatnak a bűnszervezetek ellen, amelyek jelentős területeket tartanak ellenőrzésük alatt az országban.

Közép-Amerika egyébként is a világ egyik legerőszakosabb térségének számít. Évente százezrek menekülnek a régiót fojtogató erőszak és szegénység elől, és próbálnak Mexikón keresztül eljutni az Egyesült Államokba. Donald Trump amerikai elnök már a 2016-os választás kampányában kilátásba helyezte, hogy falat húzna az amerikai-mexikói határon a bevándorlási hullám feltartóztatására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.