Közélet

Szükségállapotot hirdettek Szerbiában, Szlovákiában bezárnak a boltok

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában a koronavírus miatt. Szlovákiában majdnem minden üzletet bezárnak.

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában vasárnap az új típusú koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében, az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg.

Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelye le kell győzni – hangsúlyozta a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic államfő. Mint mondta: a harc az idősekért, de a jövőért is folyik.

A kormány vasárnap késő este dönt azokról a lépésekről, amelyek a szükségállapot alatt lesznek érvényben, ám a korábbi bejelentések szerint várhatóan bezárnak a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek, a bevásárlóközpontok, és csak az élelmiszerüzletek, valamint a gyógyszertárak lesznek nyitva.

Szerbiában eddig 48 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

Szlovákiában majdnem minden üzletet bezárnak, szükségállapotot rendelt el a kórházakban a kormány

Szükségállapotot rendelt el hétfőtől a kórházakban az új típusú koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány, amely döntést hozott arról is, hogy néhány kivétellel az üzleteket is bezárják – jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a központi válságstáb ülése után vasárnap.

Szlovákiában már csütörtöktől rendkívüli helyzet van hatályban, a most bevezetett szükségállapot, amely a rendkívüli helyzetnél is szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, egyelőre csak a kórházakra vonatkozik.

A kórházakra vonatkozó szükségállapot egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány ezzel összefüggésben már elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására.

Szlovákiában vasárnap újabb 17 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 61-re emelkedett a fertőzöttek száma.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Egyetlen nap alatt jelentősen megugrott az olasz áldozatok száma

368 fővel nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Olaszországban, ahol már majdnem 25 ezer fertőzöttet tartanak nyilván.

Ausztria is kijárási korlátozást vezet be

Ausztria egész területére kijárási korlátozásokat jelentett be vasárnap Sebastian Kurz osztrák kancellár. Spanyolország szükségállapot bevezetésével korlátozza lakosai szabad mozgását. Norvégia, Észtország és Litvánia is lezárja határait. Németország pedig lezárja Ausztriával, Franciaországgal, Svájccal és Dániával közös határát.

Magyarországon a szombati naphoz képest – az elhunyt beteggel együtt – hét új esetet diagnosztizáltak a szakemberek.

 

koronavírus
Kapcsolódó cikkek