Közélet

Az Internél 25-ből 23 játékos beteg volt, mégsem teszteltek senkit

Az Inter csatára, Romelu Lukaku egy videointerjúban elárulta, a januári egyhetes pihenő után a milánóiak keretének csaknem 100 százaléka betegen tért vissza a csapathoz.

Az Inter csatára, Romelu Lukaku egy videointerjúban elárulta, a januári egyhetes pihenő után a milánóiak keretének csaknem 100 százaléka betegen tért vissza a csapathoz. A belga elmondása szerint senkit sem teszteltek, így valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy koronavírus-fertőzésen estek-e át a játékosok – írja a Nemzeti Sport.

A pihenő után január 26-án az Inter a Cagliari ellen lépett pályára hazai pályán a bajnokságban – a meccs 1–1-es döntetlennel zárult, Milan Skriniart már a 17. percben le kellett cserélni, olyan rosszul volt.

Volt egy szabad hetünk januárban. Visszatértünk, és esküszöm, a huszonöt játékosból huszonhárom beteg volt. Nem viccelek. Ezután otthon játszottunk Radja Nainggolan Cagliarija ellen, és huszonöt perc után (a jegyzőkönyv szerint valójában 17 perc után – a szerző) az egyik védőnknek el kellett hagynia a pályát. Nem tudta folytatni, majdnem összeesett

- idézi a sportlap Lukakut.

Romelu Lukaku
Fotó: AFP

Majd a belga azzal folytatta:

Mindenki köhögött, és mindenkinek láza volt, engem is érintett. Amikor én is lázas lettem, sokkal magasabb lett a testhőmérsékletem, mint máskor. Évek óta nem voltam lázas. A meccs után egy vacsorára kellett volna mennem, de inkább lemondtam, és egyből aludni mentem. Sosem végezték el rajtunk a tesztet, úgyhogy sosem tudjuk meg biztosan, hogy mi történt.

Az Inter végül március elején, Daniele Rugani (Juventus) pozitív tesztjének hatására függesztette fel labdarúgással kapcsolatos tevékenységeit – a két csapat néhány nappal a bejelentés előtt mérkőzött meg egymással.

Romelu Lukaku koronavírus Inter
Kapcsolódó cikkek