A parlament május végén visszakaphatja a különleges felhatalmazást
A kormányfő erről Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
MTI
2020.05.15, 13:35
Megosztom a cikket
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy
a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást.
A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Emlékeztetett: a Magyarországon megalkotott különleges jogrend hatalmazta fel a kormányt és vezetőjét a járvány miatti súlyos, nehéz döntések gyors meghozatalára.
A kabinet a felelősséget vállalta, a döntésekből pedig még két-három meghozatala van hátra
- közölte.
A különleges felhatalmazás visszaadása után „mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elismerje a magyar védekezés sikerességét – tette hozzá Orbán Viktor, kijelentve: ”sikeresen védtük meg a hazánkat, bármely országgal összehasonlítható a teljesítményünk, demokratikus keretek között tettük ezt meg, és a felhatalmazás után a szokásos parlamentáris rend kereteihez vissza fogunk térni„.
Azt is mondta, hogy az uniós vitákból Magyarország erkölcsileg és lelkileg megerősödve fog kikerülni a következő hetekben.
A miniszterelnök elmondta, hogy azok az országok, amelyek jó jogköröket adtak a kormányoknak, sikeresebben kezelték a járványválságot, mint azok, amelyek nem léptek ki a szokásos politikai döntéshozatali mechanizmusból.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi együttműködést kérdésre válaszolva úgy kommentálta: ”Nyugaton akadozott, a keleti működött, a közép-európai pedig megerősített bennünket„.
Kínával ugyanakkor Magyarország felépített egy légihidat, amelyen 120 repülőgépnyi szállítmány érkezett Magyarországra, és így a raktárkészleteket is sikerült felhalmozni, amivel a tudósok szerint október-novemberi második járványhullámmal szemben is sikeresen lehet védekezni – közölte Orbán Viktor.
A regionális együttműködés is kiválóan vizsgázott – hangsúlyozta a közép-európai járványügyi védekezésről szólva.
Belgrádi munkalátogatásáról a kormányfő azt mondta, azért utazott a szerb fővárosba, hogy ”biztassuk egymást„. Ugyanis mind Magyarország, mind Szerbia megnyerte az első csatát: mindkét országban sikerült megfékezni a koronavírus-járványt. Most egy második csata kezdődik,
ez a gazdaság újraindítása, és ebben kell egymást bátorítani.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A magyar-szerb kapcsolatokról szólva jelezte, hogy a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordot döntött, és a teherforgalom, valamint
a határ menti ingázás jelenleg is zajlik Magyarország és Szerbia között.
Támogatásáról biztosította a magyarországi szerb beruházásokat is, a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal építéséről pedig úgy nyilatkozott, hogy az is gyorsuló fázisba lépett. ”Mindenki láthatta, hogy a kínai áruk eljuttatása Európába a jövő egyik kulcskérdése, és a vasútvonal ennek a felgyorsítását segíti majd elő„ – mondta.
Hozzáfűzte, közös gázvezeték-építés is várható, és előállhat az a helyzet, hogy
Magyarország Szerbia területéről is kaphat gázt, ami eddig csak fordítva működött.
Megjegyezte, Magyarországnak össze kell szednie magát, ha versenyben akar maradni Szerbiával a gazdasági növekedés ütemét tekintve.
Orbán Viktor megerősítette: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és azt várja a brüsszeli intézményektől, hogy nyissák meg azokat a tárgyalási fejezeteket, amelyekre Szerbia készen áll.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, Európában Szerbiával újra számolni kell, ”Szerbia visszanyerte a tekintélyét, és visszatértek az európai politikába„. Ezt üdvözölte, mert egy megerősödő Szerbia közreműködhet a Balkán stabilitásában.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.