Közélet

Milliárdos csalás és vesztegetés ügyében nyomoz a NAV

Az ötven cégből álló hálózat 8-12,5 százalékos jutalékért állította ki a fiktív számlákat megrendelőinek.

Hatvan gyanúsított kihallgatása zajlik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) egy másfél milliárdos számlagyár ügyében – közölte a hivatal.

Az ötven cégből álló hálózat 8-12,5 százalékos jutalékért állította ki a fiktív számlákat megrendelőinek, a vezetők most húsz év szabadságvesztésre számíthatnak.

Egyetlen férfi koordinálta azt az ötven céget számláló bűnszervezetet, ami az ország különböző pontjain működő társaságoknak állított ki fiktív számlákat – a megrendelők igényeinek megfelelően reklámról, építőipari szolgáltatásokról vagy éppen gépjármű-értékesítésről.

A megrendelők átutalással fizettek, a számlagyár pedig ennek az összegnek a 8-12,5 százalékos jutalékkal csökkentett részét szinte azonnal vissza is juttatta a cégek képviselőinek.

A jutalék miatt egyébként a megbízókat a most nemcsak költségvetési csalással, hanem vesztegetéssel is gyanúsítja, ahogyan a számlagyár pénzt elfogadó tagjai a költségvetési csaláson túl vesztegetés elfogadásáért is felelhetnek.

A csalás volumenét mutatja, hogy csak a gépjármű-kereskedelmi szektorban például – mindössze két társaságnak – több mint kétszáz magyar fiktív számlát állítottak ki, hogy azok a külföldről behozott és itthon forgalmazott autók utáni áfafizetést megkerülhessék.

Fotó: Kallus György / VG

  • De több mint negyvenmilliós gumiabroncs-beszerzéseket,
  • fagyállóvásárlásokat,
  • autós termékeket
  • számoltak el Magyarországon egy szlovák cég nevére is úgy, hogy a vételről a szlovák cég nevére szóló, áfa nélküli, nettó értékű számlát kértek, holott azokat hazánkban használták fel.

    A NAV pénzügyi nyomozói összesen hatvan, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, Bács-Kiskun, Békés, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyei, valamint budapesti személyt hallgatnak ki a napokban.

    Az akcióban zár alá vett ingatlanok és járművek értéke a költségvetésnek okozott másfél milliárd forintos kár egy részét fedezi. A gyanúsítottak az elkövetési értéktől függően akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők.

    NAV csalás vesztegetés fiktív számla
    Kapcsolódó cikkek