BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre feszültebb a koreai helyzet

VG | Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát – közölte tegnap a dél-koreai országegyesítési minisztérium. Ezt Phenjan is megerősítette. Az ottani rezsim hivatalos szócsövének tekintett KCNA hírügynökség jelentése szerint a rombolás „összhangban áll a feldühödött emberek gondolkodásmódjával, akik ki akarják kényszeríteni, hogy a söpredék és a söpredéknek menedéket nyújtók drágán megfizessenek a bűneikért”, ami egyértelmű utalás a Phenjan-ellenes röpiratokat hőlégballonokból szóró észak-koreai disszidensekre.

A Jonhap dél-koreai hírügynökség szerint fokozott készültségbe helyezték a dél-koreai hadsereget, és Mun Dzsein dél-koreai államfő összehívta a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését. A keszongi összekötő irodát 2018-ban létesítette a két ország, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést.

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményben tudatta, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, és vizsgálja az erről szóló cselekvési tervet.

Azt nem részletezték, hogy milyen térségekbe fontolgatják a bevonulást, de a Jonhap értesülései szerint feltehetően Keszong határváros és a Gyémánt-hegység környékéről lehet szó, ahol közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg a két ország. A Szöultól mindössze ötven kilométerre lévő Keszong volt az egyik legfőbb csapásirány az észak-koreai hadsereg hadműveleti terveiben, több gyalogsági hadosztályt és tüzérségi dandárt állomásoztattak a város keleti peremén, mielőtt 2003-ban elkezdték építeni ott a közös ipari parkot.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong szombaton katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát, amiért szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben élesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet. A dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz ellenük. Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de a szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket. Az utóbbi hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

Elkészült az új szuperszámítógép Japánban

Forgatócsoport filmezi a RIKEN kutatóintézet számára készített, Fugaku nevű új szuperszámítógépet az intézet központjában rendezett tegnapi sajtóbemutatón, Kobéban. Fugaku a világ eddigi leggyorsabb számítógépét, a K Computert fogja váltani valamikor a jövő év folyamán. | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.